A kormány arra törekszik, hogy a 71 hónapja tartó béremelkedés idén is folytatódjon - jelentette ki Bodó Sándor a tavaly január és november közötti kereseti adatokra reagálva.

A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint 2018 első 11 hónapjában a bruttó átlagkereset 327 200 forint, a nettó átlagkereset 217 600 forint volt. Mindkettő 11,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a keresetek a köz- és a versenyszférában egyaránt nőnek, a közfoglalkoztatás pedig egyre jobban szorul vissza. A bérek folyamatos emelkedését többek között a kormány kezdeményezésére létrejött bérmegállapodással, az életpályamodellek bevezetésével és az adócsökkentésekkel magyarázta. A kedvező folyamatok hatására - mint fogalmazott - a munkavállalók egy havi fizetéssel többet vihettek haza 2018-ban.

Kép letöltéseFotó: PM

Az államtitkár szerint a kétkezi munka megbecsülését fejezi ki, hogy a fizikai munkát vállalók bérének emelkedése különösen jelentős volt. Üdvözölte egyúttal, hogy a hátrányosabb helyzetű térségekben, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében meghaladta az átlagot a növekedés.

Bodó Sándor kijelentette, hogy a 2018 végén újabb két évre megkötött bérmegállapodás, valamint a szociális hozzájárulási adó idei mérséklése megalapozhatja az újabb béremeléseket, a kormány ezért 2019-ben a foglalkoztatás további bővülése mellett 6 százalék feletti reálbér-emelkedésre számít. A növekvő keresetek mérsékelhetik az elvándorlást, hozzájárulnak munkavállalás és a fogyasztás bővüléséhez, ezen keresztül pedig a gazdaság erősödéséhez is - tette hozzá.

(MTI, PM)