A foglalkoztatottak száma meghaladja a 4,5 milliót, miközben a közfoglalkoztatottak száma folyamatosan csökken, már a 100 ezerhez közelít, mindez pedig azt mutatja, hogy egészséges a foglalkoztatás szerkezete Magyarországon - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai közlése szerint az augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer volt, 18 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt.

Bodó Sándor megállapította, a számok nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően jók, ugyanis a Magyarországon mért 3,5 százalékos munkanélküliségi ráta, az Európai Unióban az ötödik legalacsonyabb.

Az államtitkár kiemelte, a több mint 1 évvel ezelőtt indított munkaerőpiaci reformprogram beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen a segítségével eddig már több mint 50 ezren tudtak elhelyezkedni. A program egyebek mellett a résztvevők felkészítésére szolgál, hogy el tudjanak helyezkedni a versenyszférában. A következő állomások között szerepel még Vas, Zala, Veszprém, Győr-Moson-Sopron megye és Budapest is, a tervek szerint 2020 első negyedévében éri majd el a program az országos lefedettséget.

Bodó Sándor közölte, a kormány továbbra is azért dolgozik, "mindenki, aki képes, aki tud, dolgozhasson Magyarországon, hiszen a teljes foglalkoztatáshoz mindenkinek a munkájára szükség van".

Kérdésre válaszolva elmondta, 2010-hez képest jelentősen javult a foglalkoztatás helyzete Magyarországon, hiszen akkor még csak 3,8 millióan dolgoztak, miközben a munkanélküliségi ráta meghaladta a 10 százalékot.

(MTI)