Csütörtöktől magántulajdonú cégek is pályázhatnak munkásszállások építésére, illetve felújítására a Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb részeként - mondta Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: eddig csak önkormányzatok, vagy önkormányzatok többségi tulajdonú társaságai vehettek igénybe munkásszállások építésére támogatást, de 2019. október 10-től 2020. május 15-ig már vállalkozók is benyújthatják kérelmeiket.

Megjegyezte: a nagy érdeklődés miatt valószínűleg jóval május előtt elfogynak a források, így nem kizárt, hogy a program 5 milliárd forintos keretösszege emelkedni fog.

Elmondta, a magántulajdonú cégek más feltételekkel pályázhatnak: az önkormányzatok, és az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő társaságok húsz százalék önrésszel, 80 százalékos támogatásra, míg a gazdasági társaságok a fejlett régiókban 25, illetve 35 százalékos, a kevésbé fejlett régiókban 50 százalékos támogatásra pályázhatnak. Ezen felül a kis- és közepes vállalkozások további 10, illetve 20 százalékos támogatásért folyamodhatnak. A programban építésre 3 millió 730 ezer forint, felújításra pedig 2 millió 600 ezer forint támogatás jár egy főre. Feltétel, hogy minimum nyolcvan férőhelyes munkásszállások épüljenek.

A munkásszállások építését, felújítását célzó pályázatot 2017-ben hirdették meg először, azóta 10 milliárd forintból 3600 új férőhely valósult meg, és 24 munkásszállás megépítésére kötöttek már szerződést - mondta Marczinkó Zoltán István.

(MTI)