Magyarországon a foglalkoztatás mértéke európai viszonylatban is kiemelkedő, ezt támasztja alá, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a harmadik negyedévben a munkavállalók száma meghaladta a 4,4 milliót - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára az Év Felelős Foglalkoztatója 2018 Díj átadásán csütörtökön Budapesten.

Bodó Sándor kiemelte, a 2010 óta eltelt időszak gazdaságpolitikai eredményeként sikerült megteremteni a stabil, fenntartható gazdasági növekedés makrogazdasági feltételeit. Ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszott többek között a hatéves bérmegállapodás és a munkahelyvédelmi programok indítása is.

A foglalkoztatás további bővítési lehetőségéről pedig megjegyezte, hogy még mindig vannak tartalékok a munkaerőpiacon, többek között az inaktívak, a közfoglalkoztatottak, a kisgyermekes anyák és a munkaerőpiacra kilépő fiatalok körében.

Bodó Sándor az MTI-nek elmondta, a felelős foglalkoztatás fontos, hiszen ennek hiányában a gazdaság teljesítménye nem lesz tartós. Mint mondta: "abban, hogy milyen minőségű, milyen tartalmú munka születik egy adott cégen belül, meghatározó tényező a társaság belső kultúrája".

Az államtitkár szerint az emberek ma már munkahelyük kiválasztásánál nem csupán a javadalmazásra, hanem a cégen belüli munkakörülményekre és az előrehaladási lehetőségekre is nagy hangsúlyt helyeznek. Éppen ezért az államtitkár szerint a kormány mellett a munkaadóknak is fontos, hogyan tudják megszólítani a munkavállalókat.

Karakó László, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az elismeréseket idén adták át harmadszor. A cégek kis-, közepes vállalkozás, nagyvállalat kategóriában nyújthattak be pályázatot az Év Felelős Foglalkoztatója cím megszerzésére, a versenyszféra mellett pedig a közszférában dolgozó intézmények is részt vettek a megmérettetésen. Jövőre kora tavasszal teszi közzé az OFA a 2019-re vonatkozó pályázati felhívását - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A kisvállalkozások kategóriájában a Mystic Nails Hungary Bt., a középvállalkozások csoportjában pedig a United Call Centers Kft. vehette át az első helyezettnek járó elismeréseket. A nagyvállalatoknál a Szatmár Optikai Kft. és a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. végzett az első helyen. A közszféra szervezetei közül pedig a Pécsi Tudományegyetem részesült az első helyezettnek járó aranyminősítésben. Ezen felül különdíjat kapott a Pest Megyei Kormányhivatal és a Miskolc Holding Zrt.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Képzési Különdíját pedig a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. és a Robert Bosch Power Tool Kft. közös pályázata nyerte el. A Restart Up kezdeményezés különdíjában a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. részesült.

(MTI)