A nagyvállalati beruházási támogatás keretéből elnyert 441 millió forintos kormányzati támogatással, mintegy 1,1 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő beruházás valósul meg a Ferrokov Vas- és Fémipari Kft-nél - jelentette be a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a cég derecskei telephelyén péntek délelőtt.

Bodó Sándor elmondta, a most folyó európai uniós ciklus idején a magyar kormány a nagyvállalatok segítését sem mellőzi. A nagyvállalati támogatások a keleti országrészek fejlesztését is szolgálják, ezzel segítik a jelentős hátrányok leküzdését - jelentette ki, hozzátéve, hogy míg országosan 3,8 százalékos a munkanélküliségi  ráta, ez a keleti országrészen magasabb.

Talián Bálint ügyvezető igazgató elmondta, az 1,1 milliárdos összköltség 40 százaléka kormányzati támogatás, a fennmaradó rész önerő, illetve hitel. A meglévő üzem mellé egy 1800 négyzetméter alapterületű új csarnok épül, benne 40 hegesztőnek új hegesztő technológiákkal rendelkező munkapadok. Automata gépeket szereznek be, emellett hegesztőrobotokat is alkalmaznak. Az is céljuk, hogy minél több munkavállalónak tudjanak biztos megélhetést nyújtani, ezért a mostani 97 dolgozó mellé további 20 szakember felvételét tervezik Derecskéről és a szomszédos településekről.

A cég fő profilja felületkezelés, fémbevonat és acélszerkezet gyártás. A Segesd központú cégnek Derecskén kívül Keszthelyen van még telephelye, és összesen 600 embert foglalkoztat. A Ferrokov Kft.

2017-es árbevétele 6,5 milliárd forint volt, idén várhatóan eléri a 8 milliárdot. A beruházás építése jövő év tavaszán kezdődik, a befejezés 2019 végére várható.

(MTI)