A foglalkoztatási osztályok és a munkaadók, illetve az álláskeresők közötti szorosabb együttműködésen alapuló új munkaerőpiaci módszer segíti a munkába állást Nógrád megyében is - mondta a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Salgótarjánban.

Bodó Sándor a Nógrád megyei kormányhivatalban, a jelentősebb megyei foglalkoztatókkal folytatott beszélgetés után tartott sajtótájékoztatón ismertette: a foglalkoztatásban történt jelentős változások indokolttá teszik, hogy kiterjesszék a Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és Borsod megyékben már bevált új programot, Nógrád megye mellett Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is bevezetik.

Kép letöltéseFotó: Nógrád Megyei Kormányhivatal

Országosan közel négy és félmillió ember dolgozik, és ez a szám kedvező, de programot kell indítani azokban a megyékben, ahol a mutató nem éri el az országos átlagot, ebben a helyzetben van Nógrád is - tette hozzá az államtitkár.

Bodó Sándor elmondta: együttműködésre kérik a munkaadókat, arra, hogy adjanak tájékoztatást fejlesztéseikről, bővítési terveikről, hogy ennek ismeretében közvetítsenek ki munkaerőt, indítsanak képzést a munkaügyi szervezetek. Kiemelte az álláskeresőkkel való szorosabb együttműködést is, ami lehetővé teszi, hogy adottságaik, elképzeléseik, készségeik alapján készült profilkép alapján lehessen őket kiközvetíteni.

Kép letöltéseFotó: Nógrád Megyei Kormányhivatal

A munkaadóknak és a munkavállalóknak is segítenek azzal, hogy például egy tíz fős álláshirdetésre nem küldenek el száz embert, hanem csak a felkészültebb, alkalmasabb harminc jelentkezőt, ugyanakkor nem hozzák kellemetlen helyzetbe az elutasítással a munkát keresőket sem - fejtette ki az államtitkár.

Bodó Sándor arról is szólt, hogy a munkaügyi szervezetek, így a Nógrád megyei is, eddig is erőfeszítéseket tettek a foglalkoztatás javításáért. Nógrádban a munkanélküliségi ráta 2010 és 2018 között 18,3-ról 6,8 százalékra csökkent.

Szabó Sándor megyei kormánymegbízott a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a párbeszéd kedvező fogadtatásra talált a nógrádi foglalkoztatóknál. Azt is megfogalmazta, hogy bár Nógrád megyében még bőven van tennivaló, de ahogy az országos gazdasági mutatók egyre jobbak, és a munkaügyi mutatók is egyre kedvezőbbek, annál nehezebb dolguk van a foglalkoztatási osztályoknak, mert egyre testreszabottabb módszereket kell alkalmazniuk.

(MTI)