Több mint 811 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2010 óta, ebből a versenyszféra bővülése meghaladta a 700 ezer főt, mindez nagyban hozzájárult a magyar gazdaság európai szinten is kimagasló teljesítményéhez – mondta Varga Mihály a KSH friss adatait kommentálva.

A pénzügyminiszter kiemelte: a foglalkoztatottak száma újabb csúcsot ért el, így már 4 millió 521 ezren dolgoznak Magyarországon, míg a foglalkoztatási ráta minden eddiginél magasabbra, 70,3 százalékra emelkedett.

A foglalkoztatás növekedése döntően a versenyszférában ment végbe, ezzel párhuzamosan a közfoglalkoztatottak száma százezer fő közelébe mérséklődött, tehát egyre egészségesebbé válik a munkaerőpiac szerkezete – emelte ki Varga Mihály. Mint mondta: a munkaügyi hivatalok hatékonyságát javító munkaerő-piaci reformprogram - a vállalati kapcsolattartás erősítésével - tovább segítheti a cégek álláshelyeinek betöltését. A kormány munkavállalást ösztönző intézkedéseinek, valamint a tartósan magas gazdasági növekedéssel járó foglalkoztatás-bővülésnek köszönhetően éves alapon már 87 hónapja folyamatosan csökken a munkanélküliség, jelenleg 3,5 százalékon áll.

Varga Mihály hangsúlyozta, az aktivitás további növelésével, a szakképzés átalakításával, a képzések, átképzések és vállalkozóvá válást támogató programok révén tovább növelhető a foglalkoztatás hazánkban. A munkaerő-tartalékot jelentő közfoglalkoztatottak, álláskeresők és a dolgozni szándékozó nyugdíjasok célzott támogatásával egyre többen helyezkedhetnek el az elsődleges munkaerőpiacon.

Ennek elérése érdekében  a kormány könnyítette a nyugdíjasok foglalkoztatását, a Családvédelmi Akcióterv keretében támogatja a kisgyerekes anyák munkavállalását, erősítette a munkaerő-közvetítést is. Emellett a vállalatok hatékonyság-javító intézkedései és a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodásuk tovább növelhetik a magasabb hozzáadott értéket termelő munkavállalók számát Magyarországon.

(Pénzügyminisztérium)