A gazdasági válság megmutatta, hogy azok az országok tudnak talpon maradni és megküzdeni a nehézségekkel, ahol a termelés, a munka mindennek az alapja. A magyar kormány is amellett foglalt állást 2010-ben, hogy a jólétet nem lehet értékteremtő munka nélkül elérni - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Zalaegerszegen.

Varga Mihály a Zalaco Zrt. több mint egymilliárd forintos beruházással megépített új gyáregységének avatásán elmondta: a családi vállalkozás fejlesztése is azt mutatja, hogy "tartós gazdasági növekedés, a biztonság, a jólét megteremtése csak fejlesztésekkel, beruházásokkal, a munkán keresztül" valósítható meg.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

A zalaegerszegi cég példája is jelzi, hogy sok lehetőség van a magyar iparban, a nemzetközi vállalatok mellett a hazai termelőüzemek is képesek kapacitásukat bővíteni, és megtalálják azokat az értékesítési lehetőségeket, amelyek biztos megélhetést nyújtanak a vállalkozásnak és dolgozóinak - közölte.

A miniszter kifejtette: nagyon sokan kételkedtek Magyarország sikerében, de az elmúlt évek bebizonyították, hogy önerőből, nemzetközi segítség nélkül sikerült a válságon úrrá lenni, kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól. Az ország adóssága és hiánya jelentősen csökkent, a gazdasági teljesítmény növekedése a második negyedévben az Európai Unió 28 tagországa közül Magyarországon volt a legnagyobb.

"Egy vállalkozás akkor lehet sikeres, ha a hagyományaira támaszkodik, kihasználja a lehetőségeit, és a célja megvalósításához megtalálja a megfelelő partnereket" - jelentette ki Varga Mihály. A kormány az Új Széchenyi Terven keresztül 311 millió forinttal támogatta az egymilliárd forintot meghaladó beruházás komplett gazdaságtechnológiai fejlesztését, de szükség volt az önkormányzat támogató hozzáállására is.

"Befektetéstámogató programjának köszönhetően Zalaegerszeg és környéke egyike azon magyarországi régióknak, amelyek hazai és európai viszonylatban is vonzó befektetési célpontnak számítanak" - közölte a szakminiszter.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

Varga Mihály kitért arra is, hogy az ország gazdasági előrelépése, fejlődése azoktól a vállalkozásoktól függ, amelyek nemcsak Magyarországon, de exportpiacokon is képesek üzleti sikereket elérni. A magyar kormány szeretné, ha további támogatást tudnának adni hazai forrásokból a vállalatoknak, s ha a nagyvállalatokból regionális vállalatok válnának. Ehhez azonban át kell gondolni a támogatási rendszert - tette hozzá.

A következő hét évben élelmiszeripari beruházások is támogatáshoz juthatnak, erre 300 milliárd forintot biztosítanak majd - jelezte a nemzetgazdasági tárca vezetője.

Kifejtette, az előző hétéves európai uniós ciklusban a forrásokból 16 százalékot fordítottak, míg a mostaniban 60 százalékot szeretnének gazdaságfejlesztésre költeni, de folytatni kell "az államigazgatási és államreformot is". Ennek egyik lépése a Magyar Államkincstár 2015 januárjától induló átszervezése, egy modern kincstár kialakítása, ami megteremti a lehetőséget az állam takarékosabb és hatékonyabb működéséhez - fogalmazta meg Varga Mihály.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

Berta László, a cég vezérigazgatója elmondta: a jövőre 65 éves Zalacot 12 évvel ezelőtt vásárolta meg családjával. A 180 dolgozót foglalkoztató vállalat ma 470 embernek ad munkát, s az akkori 560 millió forintos éve árbevétel már meghaladja a négymilliárdot.

A cég Zala, Vas és Veszprém megyében saját kiskereskedelmi bolthálózatot működtet, 1500-2000 vevőt kiszolgáló nagykereskedelmi tevékenységet folytat, illetve fagyasztott termékeinek kiterjedt vevőköre van - részletezte a vezérigazgató.

(MTI)