A gyors ütemben változó világgazdasági verseny kihívásait a vállalkozások és a kormány szoros együttműködésével lehet hatékonyan kezelni - jelentette ki Varga Mihály a XXI. Vállalkozók Napján.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: eredményes a kormány adócsökkentésre épülő gazdaságpolitikája, amellyel az elmúlt három évben összesen 2600 milliárd forint maradt a magyar vállalkozásoknál, ezért 2020-ban további adócsökkentésekre kerül sor.

Kép letöltéseFotó: PM

A jól működő és fejlődő hazai vállalkozásokkal nemcsak a magyar gazdaság erősödik, hanem az egész magyar nemzet – emelte ki Varga Mihály. Mint mondta: a mikro-, kis- és középvállalkozások adják a magyar gazdaság gerincét, ezért a kormány évről-évre számos eszközzel segíti fejlődésüket az adócsökkentések, az adóadminisztráció egyszerűsítése és a források körének bővítése révén.

Kép letöltéseFotó: PM

A miniszter emlékeztetett: a vállalkozások által fizetett szociális hozzájárulási adó az elmúlt három évben harmadára csökkent, amelyet így a cégek béremelésre és fejlesztésekre is fordíthattak. Emellett a kormány nemrég fogadta el a kis- és középvállalatok fejlesztésének stratégiáját, amellyel az üzleti környezet javítása mellett a vállalkozások hatékonysága és technológiai fejlődése is erősíthető – tette hozzá.

A tárcavezető kitért arra is, hogy ma már a különböző nemzetközi szervezetek is elismerik a magyar gazdaság évek óta tartó kiegyensúlyozott teljesítményét. Mint mondta: legutóbb az IMF nyilatkozott pozitívan a magyar gazdaságpolitikáról, kiemelve a növekedésbarát adópolitika eredményeit, a bérfelzárkózást elősegítő, a munkanélküliséget visszaszorító és a gazdaság sérülékenységét csökkentő kormányzati intézkedéseket.

Kép letöltéseFotó: PM

A magyar gazdaság helyes irányát jelzi az is, hogy a központi költségvetés bevételei az adócsökkentések ellenére is emelkednek, az idei év első 10 hónapjában több mint 11 350 milliárd forint folyt be az államkasszába – ismertette Varga Mihály kiemelve, hogy a lassuló európai gazdaságra tekintettel a fegyelmezett államháztartási gazdálkodásra a jövőben is nagy szükség lesz. Mint fogalmazott: a kormány ezért a már elindított és megvalósított Gazdaságvédelmi Akcióterv után újabb gazdaságvédelmi lépéseket tervez a jövő év első felében.

(Pénzügyminisztérium)