A kormány tervei szerint azok a bankok, amelyek 2009-től, a válság kitörésétől növelték hitelnyújtásukat, az általuk fizetett bankadó 30 százalékáig adókedvezményben részesülhetnek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden, Budapesten sajtótájékoztatón.

A miniszter ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy 2016-ban az adókedvezmény összesen legfeljebb 10 milliárd forint lehet.

Varga Mihály szerint az ellenzéki pártok olyan javaslatokat nyújtottak be a 2016-os költségvetéshez, amelyek jelentősen növelnék a központi kiadásokat, sőt, egyes területeken burkolt megszorításokat tartalmaznak.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

A kormány nem tervezi sem a költségvetés szerkezetének megváltoztatását, sem kiadásainak növelését, mondta a miniszter hangoztatva, a költségvetés három pillérre épül: az adócsökkentésre, a bérek növelésére és a beruházások bővítésére.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a szerdai kormányülésen javasolni fogja, hogy a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatot egészítsék ki azzal, hogy a gazdasági növekedés előmozdításában aktív szerepet vállaló hitelintézetek számára adóvisszatérítési lehetőséget biztosítsanak. Elmondta: 2016-tól évente legfeljebb 10 milliárd forint összegig adóvisszatérítést igényelhetnek majd azok a hitelintézetek, amelyek növelték a vállalati hitelállományukat.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

Hozzátette: az adóvisszatérítés a vállalkozói hitelállomány növekedésének összege, de nem haladhatja meg a hitelintézet által fizetett bankadó 30 százalékát. Amennyiben az igények meghaladnák a 10 milliárd összegű éves szintű visszatérítést, akkor arányosan fogják azt elosztani azok között a hitelintézetek között, amelyek 2009-től, a válság éveiben  nem tőkekivonással, nem profit-kivétellel, hanem a gazdasági válságra a hitelezési állományuk növelésével válaszoltak.

Varga Mihály közölte,  a Magyar Bankszövetséggel egyeztettek és a bankszövetség támogatja a módosítást.

Kiemelte: kétségtelen tény az, hogy ez eltér az EBRD-vel aláírt megállapodástól, de tekintettel arra, hogy a bankszövetség ezt támogatja, és segíti azokat a bankokat, amelyek a hitelezésüket növelték 2009 után is, "a kormány így ezt a változtatást mindenképpen megfontolásra javasolja".

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

A jövő évi költségvetéshez beadott módosító indítványokról kifejtette: pénteken lezárult a módosítások beadásának a határideje, az első összesítések alapján az látható, hogy a költségvetés szerkezetét illetően az ellenzéki pártok alapvetően nem tudtak olyan alternatívával előállni, amely a mostani költségvetés szerkezetét megváltoztatná, és ez pozitív hír.

Azt már kevésbé tartotta kedvezőnek, hogy az ellenzéki pártok olyan - szavai szerint - egyenlegrontó, hiánynövelő, "felelőtlen" módosításokat adtak be, amelyek veszélyeztethetik az eddigi gazdasági eredményeket, és amelyek például kockáztatnak nyugdíj és szociális jellegű kiadásokat. Mint mondta, külön bontásban nézték meg, hogy az ellenzéki pártok, az MSZP, a Jobbik, az LMP módosító javaslatait, mindegyik párt hozzávetőleg 2000 milliárd forint kiadásnövelésre tenne javaslatot anélkül, hogy megadták volna a kiadások fedezetének  forrását.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

Kiemelte: két ellenzéki párt is felvette, hogy állítsák vissza a korábbi progresszív adórendszert, ebben több adókulcsot javasolnak.

A miniszter elmondta: a kormány az óvodai férőhelyek bővítését is támogatni kívánja, ezért 2016. december végéig 2000 új óvodai férőhely megteremtésére 64 településen 2,5 milliárd forintot biztosít.

(MTI)