A kormány természetes szövetségesként tekint az egyházakra, amelyek jelentős szerepet vállalnak hazánk szellemi és lelki megújulásában. Ezért segítjük az egyházakat abban, hogy közfeladataikat és közösségépítő szolgálatukat minél jobb feltételek között láthassák el – hangsúlyozta Varga Mihály a Nyíregyháza-Örökösföldi Templom átadásakor. Az új templom megépülését a kormány 450 millió forinttal támogatta.

Épülnek és erősödnek a hívők azon közösségei, amelyek vállalják a kőtemplom építésének terhét, és velük együtt épülnek és újulnak meg templomaink is – hívta fel a figyelmet Varga Mihály. Mint mondta: keresztény kultúránkat olyan erőforrásnak tartjuk, amely megtartja a nemzetet, alapja szabadságunknak, és amely egyben megújulásunk forrása is.

Kép letöltéseFotó: PM

A ma Európájában külön értéke van a keresztény hitnek – tette hozzá a miniszter kiemelve, hogy az emberek és nemzetek szabadsága nem elválasztható, és nem vonható kétségbe a keresztény hit és életforma szerepe sem társadalmaink jövőjében. Magyarország Kormányának ezért feladata, hogy hazai politikájában megjelenítse és a nemzetközi fórumokon is képviselje ezeket az elveket – fogalmazott a tárcavezető.

Kép letöltéseFotó: PM

Tavasszal, amikor a járvány következtében kizökkent életünk a megszokott rutinokból, nem várt módon szembesültünk azzal, hogy milyen törékeny az emberi élet, és sebezhető az európai gazdasági környezet is – emlékeztetett Varga Mihály köszönetet mondva a magyar egyházaknak a veszélyhelyzetben nyújtott lelki segítségért.

Kép letöltéseFotó: PM

Nyíregyháza-Örökösföld új templomának megépítését a helyi református közösség kezdeményezte, a mintegy 700 millió forintos beruházást Magyarországi Református Egyház Zsinata mellett a kormány is támogatta.

(Pénzügyminisztérium)