A kormány minden eszközzel fellép az áfacsalások és a különböző visszaélések ellen - szögezte le a nemzetgazdasági miniszter szerdán az Országházban újságírók előtt, amikor egy amerikai étolajgyártó cég élelmiszerkereskedelmi csalásokkal kapcsolatos felvetéseinek kormányvizsgálatáról számolt be.

Varga Mihály elmondta: a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) 2013 decembere óta saját felderítő tevékenységének eredményeként büntetőeljárást folytat élelmiszeriparban elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt. A büntetőeljárás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett, költségvetési csalás miatt zajlik.

Az ügy előzménye - emlékeztetett a miniszter -, hogy a Vénusz étolajat előállító amerikai vállalat (Bunge Zrt.) vezetősége 2011. szeptemberében a magyar adóhatóságoknak információkat adott át a költségvetést károsító különféle jelenségekről. A NAV-nál kétszer is fogadták a cég vezetőit, majd az adóhatóság nyomozást kezdeményezett.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

A miniszter kitért rá: a nyomozás adószakmai, valamint a bűnügyi szakterület bevonásával zajlik. A NAV az eddigiek során feltárta, hogy az elkövetők több éve működtettek egy olyan bűnszervezetet, amely 12 magyarországi székhelyű gazdasági társaságból állt. Ez a bűnszervezet áfabefizetés nélkül különböző élelmiszeripari termékeket - például cukrot, étolajat, kávét - hozott be Magyarországra Szlovákiából és Csehországból, valamint Ausztriából. Az így elkövetett kár - a mostani információk szerint - meghaladja a 2 milliárd forintot.

A NAV saját felderítő tevékenységének eredményeként idén februárban 50 helyszínen tartott házkutatást az érintett cégeknél, könyvelőknél és ügyvezetőknél. Májusban újabb 400 helyszínen zajlott az összehangolt akció. Eközben a NAV-nál több mint 300, az ügyhöz kapcsolódó vizsgálatot végeztek el. Varga Mihály megjegyezte: van olyan vizsgálat, amelyik még most is tart.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Mindennek eredményeként sikerült azonosítani a bűnszervezet vezetőjét is. Eddig 16 személyt gyanúsított az ügyben. 8-an már vizsgálati fogságban vannak költségvetési csalás gyanúja miatt, 4-en előzetes letartóztatásban. Négy személyt pedig közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A NAV 800 millió forint értékben vagyonlefoglalást is elrendelt. Emellett együttműködik a cseh és a szlovák nyomozó hatóságokkal, tekintettel arra, hogy nemzetközi ügyről van szó - mondta a miniszter.

A nyomozás jelenleg is folyamatban van számítástechnikai szakemberek és könyvelők bevonásával. Varga Mihály kérte a budapesti amerikai nagykövetséget, ha tudomásuk van a NAV munkáját segítő, a korrupció gyanúját felvető további eseményekről, azt hozzák nyilvánosságra, segítve a felderítési munkát. Erről fogadott el beszámolót szerdai ülésén a kormány - tájékoztatta az újságírókat a nemzetgazdasági miniszter.

A miniszter teljes sajtótájékoztatója elérhető a Sajtószobában.

(MTI)