A lakosság pénzügyi tudatosságát előmozdítani hívatott nemzeti stratégia még a nyár előtt a kormány elé kerül - mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Pénz7 eseménysorozatot megnyitó budapesti rendezvényen.

Kiemelte: a nemzeti stratégia célja, hogy több évre előretekintve alakítsa ki azt a széleskörű programot, amelynek révén a lakosság csaknem minden rétege - az iskoláskorúaktól az időskorúakig - az alapvető pénzügyi ismeretek birtokába juthat, hogy felkészültebben és magabiztosabban igazodjon majd el a pénzügyi termékek és szolgáltatások sokszor bonyolult világában.

A Pénz7 rendezvényeivel azt szeretnék elérni, hogy az általános és középiskolások megismerjék az alapvető pénzügyi ismereteket, erősödjék körükben a tudatos pénzügyi magatartás.

Balogh László elmondta: a pénzügyi ismeretek oktatására nagy szükség van Magyarországon, hiszen a hazai és a nemzetközi kutatások arra hívják fel a figyelmet, hogy bár a magyarok pénzügyi alapismeretei nem maradnak el a nemzetközi átlagtól, a pénzügyekhez fűződő hozzáállásukban és szemléletükben, a pénz kezelésében és a pénzzel kapcsolatos döntéseik megalapozottságában még jelentős hiányosságok mutatkoznak.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Lepsényi István, az NGM gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy az idei Pénz7 eseménysorozata kibővül az alapvető vállalkozói ismeretek oktatásával is, hogy az iskolájukat elvégző diákok, egyetemi hallgatók közül egyre többen váljanak vállalkozóvá.

Az NGM államtitkára kiemelte: a magyarországi és nemzetközi kutatások azt is mutatják, hogy még a pénzügyekben jártasabb magyar fiatalok is alig mernek, akarnak vállalkozni. Mindezen azért is érdemes változtatni, mert ez nemcsak az egyéni boldogulásuk, hanem az ország versenyképessége szempontjából is kulcskérdés - mutatott rá Lepsényi István.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

A Pénz7 együttműködő szakmai partnerei az Emberi Erőforrások Minisztériuma projektvezetésével a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány. Idén két témával is foglalkozik a Pénz7, a Bankoljunk okosan, és vállalkozzunk együtt! jelmondat arra a kezdeményezésre utal, hogy az eseménysorozat, a korábbi évek sikerei alapján, bekerült a tanév hivatalos oktatási rendjébe, a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás témaheteként.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly/kormany.hu

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára elmondta: a továbbfejlesztett eseménysorozat iránt óriási volt az érdeklődés, országszerte több mint 1100 iskola jelentkezett a programra, a mintegy 11 000 tanórán résztvevő diákok száma pedig meghaladja majd a 160 ezret. A gyakorlati tapasztalatokat több mint 400 önkéntes szakértő és vállalkozó mondja el a tanórákon.

(MTI,NGM)