A jobb növekedési adatok az adósságráta további csökkenését vetítik előre - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel, reagálva az Európai Bizottság kedden kiadott jelentésére, amelyben azt írták: Magyarországnak valószínűleg további pénzügyi konszolidációs erőfeszítést kell tennie azért, hogy a kívánatos ütemben folytatódjon az eladósodottság csökkentése, és ezáltal elkerülhető legyen a túlzottdeficit-eljárás ismételt megindítása jövő tavasszal.

Az NGM közleményében kiemelte: az adósságszámra évközben számtalan tényező hat, emiatt gyorsan és folyamatosan változik, ezért csak az év végi számnak van jelentősége. 2014 végén az adósságráta - a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartásával és a 3 százalékos gazdasági növekedéssel - továbbra is csökkenő pályán marad. Így a 2014. évi tényszámok tükrében a bizottság is kénytelen lesz elismerni Magyarország adósságcsökkentő erőfeszítéseit.

A magyar álláspont szerint az államadósság drámai növekedése 2010-ben megállt, 85 százalékról 2013 végére sikerült 79 százalékra leszorítani a mértékét. Miközben az unió legtöbb tagországa növelte az adósságállományát, Magyarország a válság ellenére visszafordította a folyamatot. Mindezt úgy tudta elérni, hogy közben az állami vagyont is gyarapította.

Az NGM szerint a brüsszeli prognózist módszertani bizonytalankodás övezi, feltételezésük nem tényszámokon, hanem a saját előrejelzésükön alapul, ezért Magyarország folyamatosan egyeztet a bizottsággal.

A jelentés nem veszi figyelembe, hogy a magyar gazdasági növekedés idén, a korábban várt 2 százalék helyett minden valószínűséggel 3 százalék környékén lesz. Az idei első féléves, legfrissebb adatok mindezt teljes mértékben alátámasztják - áll a közleményben.

A gazdasági tárca úgy látja: a konjunkturális folyamatok erősödéséből adódóan a 2015. évi növekedés is kedvezőbb lehet a bizottság által várttól. Az elemzők által használt klasszikus hüvelykujj szabály alapján 1 százalékponttal magasabb növekedés önmagában 0,7-0,8 százalékponttal javítja az adósságrátát.

A közlemény rögzíti: a bizottság legújabb jelentésében a többi között azt javasolja, hogy Magyarország vezesse ki a különadókat, csökkentse az alacsonyabb keresetűek adókedvezményét, ne adjon kedvezményes hiteleket a kis- és középvállalkozóknak.

A brüsszeli bizottság azután tette közzé jelentését, hogy munkatársai június 24. és 27. között Magyarországon tájékozódtak a gazdaságpolitikai fejleményekről. Az ilyen jellegű megfigyelés alá azokat a tagországokat vonják az EU-ban, amelyek korábban - így Magyarország 2008 és 2010 között - uniós pénzügyi támogatásban részesültek. A magyar támogatási program 2010 novemberi lejárta óta ez volt az ötödik ilyen magyarországi helyszíni tájékozódás.

(MTI)