A magyar bankrendszer stabil, a veszélyhelyzet idején is akadálytalanul működött - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter videoüzenetében, amellyel a Magyar Bankszövetség pénteki tisztújító ülését köszöntötte.

A pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltett videoüzenetében  hangsúlyozta, a pénzintézetek gyorsan és támogatóan tudtak részt venni a gazdaságvédelmi intézkedésekben.

Varga Mihály megköszönte a bankrendszer konstruktív együttműködését, amely a közös munkát a járvány első percétől jellemezte, az azonnali törlesztési moratóriumtól a készpénzmentes vásárlás összeghatárának megemelésén át az értékes szakmai javaslatokig.

A pénzügyminiszter kiemelte, a bankok úgy vállalták a többletfeladatokat, hogy közben az ügyfelek számára kedvező fejlesztések sem szenvedtek hátrányt, márciusban a bankok megvalósították az azonnali átutalási szolgáltatást is.

Rámutatott arra, hogy a fejlett gazdaság és a magas színvonalú pénzügyi szolgáltató rendszer összetartozó fogalmak. A válságok egyaránt sújtják a reálgazdaságot és a pénzügyi ágazat szereplőit, a gazdaság visszaesése rendkívüli, az egymásra utaltság megmaradt.

Varga Mihály elmondta, a magyar bankrendszer stabil és jó ütemben fejlődött a járvány előtti időszakban, 2019 az elmúlt évtized egyik legeredményesebb éve volt a pénzintézeteknek.

Hozzátette: ennek is köszönhető, hogy a szektorban volt  mozgástér. A pénzintézetek azonnal, támogatóan tudtak részt venni a hitelmoratórium bevezetésében, az erre vonatkozó szabályozás kialakításában, a fogyasztási hiteleket érintő intézkedésekben, az érintésmentes fizetés összeghatárának 5 ezerről 15 ezer forintra való megemelésében. A pénzügyi rendszer a veszélyhelyzet alatt is akadálytalanul működött - jelentette ki a pénzügyminiszter.

Varga Mihály hangsúlyozta, az erős, felkészült, a kormányzati intézkedések céljaival összhangban működő pénzügyi rendszerre a gazdaság újraindításakor is számítanak. A válság számítások szerint áprilisban tetőzhetett a magyar gazdaságban. Az újraindítást szolgálja az április elején indított nagyszabású akcióterv. A kormány 3 év alatt több mint 9 ezer milliárd forintot, a teljes magyar GDP 20 százalékát mozgósítja gazdaságvédelmi célra, a teljes intézkedéssorozat összességében 3,7 százalékponttal is hozzá tud járulni a növekedéshez.

"Azt várjuk, hogy mindezek hatására már az év második felében élénkülés következhet be, így a 2020-as 3 százalékos visszaesés után 2021-ben 4,8 százalékos növekedést prognosztizálunk" - mondta Varga Mihály.

Megjegyezte, Európában három állam - Németország, Olaszország és Svédország - költ Magyarországnál többet a vállalkozások megsegítésére, a munkahelyek megtartására.A kormány nem mond le arról a célkitűzésről, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme legalább 2 százalékponttal haladja meg az uniós átlagot. Ebben a munkában is számítanak a pénzügyi szektor együttműködésére - fogalmazott Varga Mihály.

Hozzátette, az elmúlt időszak bebizonyította, hogy a bankszövetségre nemcsak akkor lehet számítani, amikor jól megy a gazdaságnak, hanem a nehéz időkben is. A magyar gazdaságpolitika továbbra is a magyar gazdaság érdekeit fogja előtérbe helyezni, a magyarországi pénzintézetek számíthatnak a kormányra - mondta Varga Mihály.

(MTI)