A nemzetgazdasági miniszter szerint a műszaki értelmiségnek kiemelt szerepe van és lesz a magyar gazdaság fejlődésében és előrejutásában. Varga Mihály erről pénteken beszélt Budapesten, a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia műszaki tudományok szekciójának díjátadóján.

A miniszter szerint Magyarországon megvan az a szellemi kapacitás, humán háttér, amely képessé teszi arra, hogy - a világgazdaságban elfoglalt arányokhoz képest is - nagyobb részt vállaljon a kutatás-fejlesztésben, innovációban és az eredmények gazdasági hasznosításában.

Kép letöltéseFotó: Eisenmann JózsefA tárcavezető rámutatott: a kormány megalakulása óta támogatja azokat a célokat, hogy Magyarország fejlődő, a polgárainak megfelelő munka- és megélhetési lehetőséget kínáló állammá váljon. Ehhez arra van szükség, hogy reálisan felmérjék a lehetőségeket, tisztában legyenek az adottságokkal és képesek legyenek azokat maximálisan kihasználni.
Ezt növekvő és versenyképes gazdasággal tudják elérni - tette hozzá, megjegyezve: fontos, hogy a gazdaság legyen abban az állapotban, hogy a kutatási eredményeket hasznosítani tudják.

Varga Mihály közölte: a rendezvény lehetőséget ad arra, hogy a hallgatók beszámoljanak tudományos diákköri eredményeikről, és ráirányítja a figyelmet a tudományos teljesítményben, az újat létrehozni képes alkotásban és a valós tudás megszerzésében rejtő értékekre. A nevezések nagy száma mutatja azt is, milyen fontos feladat a tehetséges hallgatók és mestereik támogatása.

Kép letöltéseFotó: Eisenmann József

Kiemelte: a diákok máris győztesek, azok közé tartoznak, akik többet teljesítettek, megismerkedtek a tudomány világával, akikben él az elmélyült tudás megszerzésének igénye.

Varga Mihály külön örömnek nevezte, hogy a legtöbb munka a műszaki tudományok szekciójába érkezett.

Kép letöltéseFotó: Eisenmann József

Jelezte, az a gazdaságpolitika, amelyet képviselnek, arra a hozzáadott értékre, "fejlesztési kincsre" épül, amit a hallgatók is folytatnak. A miniszter szerint arra is szükség van, hogy a találmányok ne vesszenek el a felejtés homályában.

A miniszter úgy fogalmazott: hiszi, hogy a jelenlévők olyan mesterek, akik átadják a tudást tanítványaiknak, és a későbbiekben a magukat most megmérető fiatal mérnökök, leendő műszaki fejlesztők is igazi mesterekké válnak.

(MTI)