Október 23-án hitet teszünk összetartozásunk és az önálló magyar nemzet mellett, hogy ne merüljön feledésbe 1956 hőseinek önfeláldozása – hangsúlyozta Varga Mihály a II. kerületi önkormányzat ünnepségén, a Széna téri emlékműnél.

A pénzügyminiszter, a főváros II. és III. kerületének országgyűlési képviselője kifejtette: a 62 évvel ezelőtti események legfontosabb üzenete, hogy nekünk erőt csak az adhat, ha ügyeinkről közösen, szabadon dönthetünk, és ha megőrizzük önrendelkezésünket.

Kép letöltéseFotó: PM

1956 hősei azok a mindennapi emberek voltak, akik szembe mertek szállni a világ legnagyobb hatalmával, akik nem mérlegeltek, nem haboztak, hanem cselekedtek – emelte ki Varga Mihály, aki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és Láng Zsolt II. kerületi polgármesterrel a forradalom és szabadságharc jelentőségét méltatta a helyi közösség ünnepségén.

Kép letöltéseFotó: PM

Azokra emlékezünk, akik egy októberi napon megelégelték a rémuralmat, visszakövetelték hazájukat – fogalmazott Varga Mihály kiemelve, hogy azokat az eredményeket, amelyeket a forradalom elért, sem elvenni, sem elvitatni nem lehet. Mint mondta: a nemzet magára talált, ismét megtapasztalta az együvé tartozás erejét, biztonságát és örömét, és bár elérni nem sikerült, az emberekben újraéledt a tudat, hogy a nemzeti önrendelkezés visszaszerzése a legfontosabb feladat. Ezen értékek mellett állunk ki ma is, tudva, hogy minden előttünk álló nehézséget és kihívást legyőzhetünk, ha Magyarország érdekében közösen, együtt cselekszünk – szögezte le a pénzügyminiszter, aki szerint létkérdés számunkra, hogy hazánk olyan erős állam legyen, amely meg tudja óvni tradícióit, az itt élőket, és biztosítani tudja a fejlődés lehetőségét is.

Kép letöltéseFotó: PM

Ezért amikor szembe nézünk a ma kihívásaival, így például az egyre fenyegetőbb migrációs hullámmal és a brüsszeli túlhatalommal, a válaszunk továbbra is egyszerű és kiszámítható: nem adjuk fel önrendelkezésünket, nem válunk bevándorló-országgá, a bennünket érintő ügyekről pedig mi magunk fogunk dönteni – tette hozzá Varga Mihály.

(PM)