A munkából élők költségvetését nyújtják be kedden a parlamentnek. A 2018-as költségvetés azok számára kínál több esélyt, akik munkából tartják el magukat és a családjukat, akiknek jövedelmük van - nyilatkozta a közmédiának a nemzetgazdasági miniszter a szentendrei Skanzen családi majálisa alkalmából hétfőn.

Varga Mihály elmondta: 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel terveznek, azzal, hogy a háztartások fogyasztása 4,6 százalékkal növekedhet jövőre. A tavaly megkötött hatéves bérmegállapodásnak is köszönhetően 8,8 százalékos bruttó bérnövekedés várható, az idei év után a minimálbér és a garantált bérminimum jövőre is 8 és 12 százalékkal nő.

A miniszter hangsúlyozta, szeretnék, ha minden területre legalább annyi támogatás jutna, mint az idén, sőt átlagban mintegy 5-6 százalékkal többet tudnak költeni egészségügyre, oktatásra, kultúrára, közbiztonságra és más területekre.

A költségvetéssel párhuzamosan az adótörvényeket is benyújtják a parlamentnek - folytatta. A legfontosabb módosítások közül kiemelte, hogy jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a halhús áfája, tovább csökken az éttermi szolgáltatások áfája és az internetszolgáltatások áfája.

Varga Mihály kitért arra: a kisüzemi sörfőzdéknek lehetővé kívánják tenni, hogy az évi 8 ezer hektoliter helyett 200 ezerig csak a jövedéki adó felét kelljen megfizetniük.

(MTI)