A pénzügyi együttműködés a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok egyik leggyorsabb ütemben fejlődő területe – emelte ki Varga Mihály Liu Liange-vel, a Bank of China alelnökével folytatott megbeszélésén.

A pénzügyminiszter kifejtette: a két ország kereskedelmi és befektetési kapcsolatainak jó alapot ad a magyar gazdaság európai összehasonlításban is kiemelkedő teljesítménye, amelynek 4,8 százalékos növekedése háromszorosa az uniós átlagnak.

Kép letöltéseFotó: PM

Varga Mihály hangsúlyozta: a kínai vállalatok számára hazánk továbbra is jó befektetési célpont, a magyarországi kínai befektetések értéke meghaladja a 4,2 milliárd dollárt, az itt működő kínai vállalatok jelenleg több mint tizenötezer embernek adnak munkát.

A felek a tárgyalás során egyetértettek abban, hogy a Bank of China-val való magyar együttműködés, az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankhoz történő csatlakozásunk, az OTP Bank 2017-es képviseleti-irodájának megnyitása Pekingben, valamint a különböző pénzügyi alapokban való aktív magyar részvétel tovább mélyíti a két állam pénzügyi kapcsolatait. A Bank of China Budapesten hozta létre regionális, illetve a közép-kelet-európai központját is – tette hozzá Varga Mihály.

Kép letöltéseFotó: PM

Fontos eredmény, hogy Magyarország az első olyan külföldi szuverén szereplő, amely 2017 júliusára mind az onshore, mind pedig a hongkongi offshore kötvénypiacon sikeres kötvénykibocsátást hajtott végre – szögezte le a tárcavezető.

(Pénzügyminisztérium)