A magyar emberek pénzügyi tudatosságának növelése nemzeti érdek, mert hosszú távon jelentős hatása van az emberek jólétére, a gazdasági növekedésre, annak stabilitására is – jelentette ki Varga Mihály a Világgazdaság Megtakarítási trendek konferenciáján.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a tudatos pénzügyi gondolkodás egyik fontos eleme az öngondoskodás erősítése, ezen belül is az életkezdés, a nyugdíjas évekre való felkészülés és az egészségügyi ellátás támogatása.

A tárcavezető kiemelte: a kormány ezt felismerve dolgozta ki az ehhez kapcsolódó stratégiát, amelynek célja, hogy néhány éven belül a magyar emberek pénzügyi tudatosságának szintje elérje a legfejlettebb országokét.

Kép letöltéseFotó: PM

A stratégia legfontosabb célkitűzéseit ismertetve a miniszter elmondta: a pénzügyi jártasság és az ismeretek körének bővítése révén erősíteni kell a tudatos fogyasztói magatartást a pénzügyi döntések meghozatalában, az öngondoskodási szemlélet térnyerésében, a korszerű fizetési eszközök használatában és a hitelfelvétel során is.

Varga Mihály leszögezte: a fiatalok gyakorlati pénzügyi ismereteinek fejlesztése céljából a kormány már több eredményes projektet is elindított, valamint döntött a pénzügyi oktatás általánossá tételéről a köznevelés rendszerén belül. A miniszter rámutatott, hogy a családok tudatos pénzügyi tervezésének erősítése mellett az idősebb korosztály ismereteit is bővíteni kell, kifejtve, hogy a pénzügyi tudatosság emelkedését is jelzi, hogy tavaly a nyugdíjak összegének 61 százaléka már utalással jutott el az érintettekhez.

Kép letöltéseFotó: PM

Varga Mihály az öngondoskodást ösztönző kormányzati intézkedésekről szólva kiemelte: az életkezdés támogatását elősegítve bevezették a Babakötvényt, amelynek elindítása óta közel 160 ezer Start-értékpapírszámlát nyitottak a szülők és nagyszülők. A miniszter tájékoztatott, hogy a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer mellett a kiegészítő nyugdíjcélú megtakarítások az öngondoskodás alapelvére épülve teremtik meg az időskori ellátások pénzügyi forrásait. Kitért arra is, hogy a kormány az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztári rendszert is támogatja, amelynek eredményeként az elmúlt években a rendelkezések összege meghaladta 68 milliárd forintot.

(Pénzügyminisztérium)