Varga Mihály pénzügyminiszter 2,5-3 százalékra tette a magyar gazdaság potenciális növekedését a szerdán megjelent Magyar Demokratának nyilatkozva.

Kifejtette: az elmúlt években bekövetkezett strukturális változások miatt az uniós forrásoktól függetlenül is fenntartható egy lendületesebb növekedés. 2016-ban, két uniós ciklus közötti időszakban EU-források nélkül is növekedni tudott a magyar gazdaság, 2,2 százalékkal bővült a GDP. Ma már optimistábbak, a potenciális gazdasági növekedést 2,5-3 százalék közé teszik. Magyarországon a bérek folyamatosan emelkednek, ami ösztönzi a fogyasztást, és erőteljesen nőnek a beruházások is. Az európai uniós környezet is régen volt ilyen kedvező, az exportpiacok is húzzák a magyar gazdaságot - mondta.

A miniszter beszélt arról is, hogy a július 1-jétől bevezetett online számlázás fogadtatása nagyon pozitív. A legfrissebb adatok szerint 8,7 millió online-számlát adtak be eddig a cégek. Az online számlázást a jövőben szeretnék tovább terjeszteni a kisebb értékű számlákra is. Mindez segíti a feketegazdaság visszaszorulását, amelynek GDP-hez viszonyított arányát 2010-ben 25 százalékra becsülték, a legutóbbi mérések szerint pedig már 20 százalék.

Varga Mihály szerint az egészségügy átalakítása nem pusztán pénzkérdés. Mint kifejtette, az elmúlt években csak uniós forrásokból több száz milliárd forintot fordítottak a kórházak, egészségügyi intézmények modernizációjára, ennek keretében újultak meg a vidéki kórházak. Jövőre 2010-hez képest 505 milliárd forinttal költenek többet az egészségügyre. Az Egészséges Budapest Program a kormányzati ciklus végéig 350 milliárdos kerettel rendelkezik.

"Vagyis pénzt jócskán juttatunk a rendszerbe, a problémák inkább a források hatékony felhasználásával, az eszközök optimális működtetésével vannak. Emellett fontos a betegségek megelőzése, hiszen ez hozhatja a legnagyobb nyereséget az egészségügy számára, az ehhez kapcsolódó szűrőprogramok, felvilágosító programok a jövőben nagyobb hangsúlyt fognak kapni" - mondta a miniszter.

(MTI)