A magyarországi cégeknek a világszínvonal elérését kell célként maguk elé tűzniük, ehhez hatékonyságra, versenyképességre és magyaros kurázsira is szükség van - mondta Varga Mihály Segesden pénteken.

A nemzetgazdasági miniszter a somogyi településen működő Ferrokov Vas- és Fémipari Kft. kapacitásnövelő fejlesztéséhez a Nagyvállalati Beruházási Támogatásból nyújtott 189 millió forintos hozzájárulást igazoló oklevelet adta át. Beszédében hangsúlyozta: Magyarországnak, a magyar gazdaságnak olyanná kell válnia, hogy ha abban egy vállalkozás megállja a helyét, biztosak legyünk benne, megállná a helyét Lengyelországban, Oroszországban, vagy Németországban is.

Kép letöltéseFotó: NGM

Varga Mihály fontosnak nevezte, hogy a hazai közepes és nagyvállalkozások is megtalálják a továbblépés lehetőségeit. Mivel ezek a társaságok a dolgozóik létszáma miatt kiszorultak az európai uniós támogatásokból, a Nagyvállalati Beruházási Támogatás programja éppen az ő technológiai fejlesztési, digitalizációs, automatizálási terveik megvalósítását segíti, hogy ne szenvedjenek hátrányt nyugat-európai versenytársaikkal szemben.

Emlékeztetett rá, a beruházási támogatási programmal az elmúlt időszakban igyekeztek térségi munkaerőfejlesztési, munkahelyteremtési projektekhez kapcsolódni, regionális egyenlőtlenségek oldásához is hozzájárulni.

Kép letöltéseFotó: NGM

Szászfalvi László, somogyi kereszténydemokrata országgyűlési képviselő arról szólt, hogy a Ferrokov Kft. 35 éves működése jó példa arra, hogy hátrányos helyzetű térségekben is lehet csodát tenni, vagyis komoly gazdasági fejlődést elérni. Szavai szerint ehhez elengedhetetlen a konkrét cél, hit, akarat, szorgalom, az együttműködés és a kormányzat partnersége.

Talián Bálint, az acélszerkezetek gyártását, felületkezelést végző Ferrokov Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a támogatással együtt 378 millió forintot költöttek egy termelésirányító központ kialakítására, gépek cseréjére, munkakörülmények javítására, az energiafelhasználás optimalizálására.

Kitért rá, hogy a hét évvel ezelőtti 200-hoz képest jelenleg 3500 féle aktív terméket készítenek, a legtöbbet építőipari zsaluzatból, szerelésipari elemekből állítják elő.

Kép letöltéseFotó: NGM

Megjegyezte, hogy az árbevételük 90 százaléka exportból származik, fő piacuk Ausztria és Németország, de szállítanak Franciaországba, Olaszországba, Svájcba, Finnországba és az Egyesült Államokba is.

Közölte, a mostani fejlesztés eredményeképpen dolgozói létszámát 265-ről 315-re növelő társaság tavalyelőtt 4,8 milliárd, tavaly 5,3 milliárd forint árbevételt ért el, idén 6 milliárdot remélnek. Az árbevétel-arányos nyereség 5-8 százalék.

(MTI)