Az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács ülésén 12 beruházásról tárgyaltak, amelyeket amerikai cégek terveznek megvalósítani Magyarországon, mindezek segítségével körülbelül 5000 új munkahely jöhet létre - mondta az ülést követően Varga Mihály, pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött legújabb videójában csütörtökön.

Kiemelte, a Magyarországon működő amerikai nagyvállalatok vezetői megerősítették, hogy az amerikai cégeknek a magyar gazdaságba vetett bizalma töretlen.

Varga Mihály szerint ennek jelentőségét mutatja, hogy 1700 amerikai tulajdonú vállalat 106 ezer embernek ad munkát Magyarországon. Az országban lévő amerikai tőkebefektetések pedig a legutóbbi adatok szerint meghaladják a 11 milliárd eurót.

Közölte, a magyar cégeket is segítik, hogy ki tudjanak lépni az amerikai piacra. A magyar befektetések értéke már elérte a 1,5 milliárd eurót az Amerikai Egyesült Államokban.

Folytatják a két oldalú kapcsolatok erősítését, a beruházások támogatását, mert ezek jelentik a kiutat a válságból - jelentette ki a pénzügyminiszter.

 

(MTI)