Szalay Annamária a gyermekeknek szóló médiatartalmakat olyanná kívánta tenni, amelyek igazodnak a fiatalok igényeihez, segíti a fejlődésüket, ugyanakkor megóvja őket a számukra káros, idő előtti hatásoktól – emlékezett Varga Mihály a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács 2013-ban elhunyt első elnökére. A pénzügyminiszter a Szalay Annamária értékteremtő munkásságát ápoló médiaalapítvány díját – mint kuratóriumi elnök – idén Bakos Katalin televíziós főszerkesztő-rendezőnek adta át.

A Szalay Annamária Médiaalapítvány célja, hogy tiszta kommunikációs teret teremtsen a gyermekek számára egy olyan korban, amikor a 7-8 évesek 14 százalékának mobiltelefonja, a teljes korosztály 88 százalékának okoseszköze, vagyis netezésre alkalmas készüléke van – idézett egy nemrég készült felmérést Varga Mihály.

Fotó: PM

Mint mondta: a magyar gyerekek a közösségi médiához is hamar csatlakoznak, egyötödüknek már 10 éves koruk előtt van profilja, regisztrációjuk pillanatában pedig átlagosan 11,5 évesek. A tárcavezető a tartalomszolgáltatók felelősségéről szólva kiemelte: kulcsszerepe van mindenkinek, aki értékeink mellett elkötelezett szakemberként vesz részt a gyermekek és fiatalok világának alakításában, mert ezzel a magyar nemzet jövőjét is alakítja.

Fotó: PM

A Szalay Annamária-díj átadásakor minden évben azzal is számot kell vetni, hogy megfelelünk-e a névadó küldetésének, ezért olyan embereket kell példaként állítanunk, akik maguk is tettekre hívnak – szögezte le Varga Mihály. A Szalay Annamária Médiaalapítvány idei díjazottja Bakos Katalin, a közmédia főszerkesztő-rendezője, aki negyven éve a Magyar Televíziónál kezdte pályáját, számos gyerekműsor készítésében vett részt, jelentős portréműsorok és dokumentumfilmek fűződnek a nevéhez.

(Pénzügyminisztérium)