A magyar gazdaság érdeke, hogy az egyetemek tudományos, kutatási eredményei mielőbb hasznosuljanak, és ezzel a gazdasági fejlődést és innovációt erősítsék – jelentette ki Varga Mihály a Debreceni Egyetem tanévnyitó ünnepségén.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: hazánkban a diplomások körében lényegében teljes a foglalkoztatás, tehát jó szakmai karriert kínáló munkahelyekkel és egyre magasabb jövedelemmel számolhatnak a végzett tanulók.

Kép letöltéseFotó: PM

A magyar felsőoktatásban a világ élvonalába tartozó tudományos kutatómunka zajlik – hívta fel a figyelmet Varga Mihály kiemelve, hogy Magyarországnak nagy szüksége van azokra az alkotó emberekre, azokra a szellemi műhelyekre, akik és amelyek képesek újat alkotni.

Kép letöltéseFotó: PM

A tárcavezető elmondta: jó felsőoktatás, a tudományban előrelépő és ezzel a gazdasági növekedést segítő egyetemek a gyorsan fejlődő, a világgal lépést tartó országokban alakulnak ki. Ezért is fontos, hogy a növekedést fenntartsuk, amelyhez egyebek mellett folytatni kell a fegyelmezett fiskális politikát, meg kell őrizni a magas beruházási rátát, valamint a még meglévő munkaerő tartalékot is mozgósítani kell.

Kép letöltéseFotó: PM

A tárcavezető emlékeztetett, hogy 2019 második negyedévében is dinamikusan, 5,2%-kal erősödött a magyar gazdaság teljesítménye, a munkában állók száma tartósan, már fél éve meghaladja a 4 és fél millió főt, a foglalkoztatási ráta átlépte a 70%-ot, az év első felében pedig 10 százalék felett emelkedtek a keresetek. Magyarország kiemelkedő növekedési üteme ugyanakkor egy lassuló európai környezetben valósul meg, az pedig, hogy ez egyelőre nem érezteti hatását hazánkban, azt mutatja, hogy csökkent hazánk kitettsége a külső kockázatokkal szemben.

Varga Mihály az egyetemről szólva elmondta: az intézmény Magyarország egyik leghosszabb múltra visszatekintő, a kutatás-fejlesztésben és a jövő értelmiségének képzésében kitüntetett szerepet betöltő egyeteme. Mint mondta: az intézmény egyike az ország legfontosabb felsőoktatási és tudományos központjainak, amely olyan képzettséget nyújt a hallgatóknak, amellyel a gyors változások közepette is megállhatják a helyüket a tudományos életben vagy választott hivatásukban.

(Pénzügyminisztérium)