Konkrét javaslatokkal, gyakorlati intézkedésekkel kíván a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) gyorsan és hatékonyan javítani a magyar vállalkozások helyzetén – emelte ki Varga Mihály a testület mai ülésén.

A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a mai tanácskozás központi témája az élelmiszergazdaság erősítése és a közbeszerzési eljárások egyszerűsítése, gyorsítása volt.

Kép letöltéseFotó: PM

A magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart is súlyosan érintette a járvány okozta visszaesés, ezért a Törzs az ágazatban működő vállalkozásokat segítő intézkedésekről tárgyalt – tájékoztatott Varga Mihály. Mint mondta: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) törekvéseit elfogadva a Törzs javaslatot tesz arra, hogy a közétkeztetésben is emelkedjen a hazai alapanyagok aránya. Ezzel bővülhet a magyar, illetve a helyi termékek piaca, az új megrendelések segíthetik a magyar termelők beruházásainak emelkedését is.

Kép letöltéseFotó: PM

A NÉBIH szakemberei szerint egy új élelmiszerlánc-biztonsági adatközpont létrehozása egyszerűsítené a termékek nyomon követését, segítséget adna a vállalkozásoknak az adminisztrációban és a gazdaság fehérítéséhez is hozzájárulna. Hangsúlyt kaptak a mai ülésen az öntözött mezőgazdasági területek arányának emelésével kapcsolatos szabályozási teendők is. Felmerült többek között az is, hogy a szakhatósági hozzájárulás érvényességi idejét öt évről határozatlan időre lehetne meghosszabbítani.

A Törzs tárgyalt a közbeszerzési eljárások egyszerűsítéséről is – hívta fel a figyelmet a miniszter. Az uniós és hazai szabályozás, valamint a közbeszerzéseket ellenőrző intézményrendszer racionalizálása azt célozza, hogy a vállalkozások számára könnyebbé váljon az eljárásokon való részvétel. Varga Mihály példaként említette a mobil applikáción keresztül történő ajánlattételt, az eljárási határidők rövidítését, illetve a központi beszerző szervezetek közötti hatásköri átfedések megszüntetését.

(Pénzügyminisztérium)