Az építőipar januári teljesítménye "szinte kilőtt", emögött a tavaly indított beruházásösztönző lépések húzódnak meg, amelyek jelentősen hozzájárulnak az idén az építőipar bővüléséhez - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán az januári építőipari adatokat kommentálva.

Varga Mihály szerint a januári építőipari növekedés jó évet alapozhat meg, teljesülhet az idén a 4 százalék feletti gazdasági növekedési várakozás.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a kormány jelentős támogatást vállalt a magánerős lakásépítések ösztönzésére, a lakásépítések száma jelentősen megugrott, tavaly meghaladta a 10 ezret, amire évek óta nem volt példa.

Hozzátette: az idén várhatóan tovább nő a lakásépítések száma, amit alátámaszt, hogy a kiadott lakásépítési engedélyek száma tavaly meghaladta a 31 ezret.

Varga Mihály kiemelte: cél, hogy

az idén a lakásépítések aránya az építőiparon belül növekedjen és meghaladja a 10-12 százalékot.

A miniszter elmondta: arra számítanak, hogy emelkedik az idén az ipari beruházások teljesítménye is, a vállalkozások beruházásait segíti az uniós pályázatok nyerteseinek folyósított előleg és a teljes összeg felhasználása.

Az építőipari megkötött szerződésállomány mértéke 200 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, így a családik otthonteremtési kedvezmény (csok) mellett a hazai és az uniós támogatások felhasználása is hozzájárul ahhoz, hogy az ipar, a szolgáltatás területén egyre több építőipari beruházás valósuljon meg - mondta.

Varga Mihály kitért arra, hogy az építőiparban egyre szűkösebb a rendelkezésre álló munkaerő, ezért

felgyorsítják a felnőtt- és szakképzési programokat.

A kormány év közben folyamatosan figyeli majd, hogy mely programok kaphatnak ösztönzést. Ha a magánerős lakásépítések felfutnak, évközben el lehet majd gondolkodni azon is, hogy a különböző régiókban hogyan lehet segíteni a használt lakások felújításának, megvásárlásának támogatását - tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

(MTI)