Az építőipar teljesítményének növelése érdekében együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az Építőipari Ágazati Konzultáció első ülése után.

Az aláírást követő sajtótájékoztatón a nemzetgazdasági miniszter bejelentette: decemberben 20 milliárd forintos kerettel pályázati lehetőséget nyitnak az építőipari vállalkozásoknak, amellyel technológiai, automatizálási eszközök beszerzését támogatják, segítve az ágazat szereplőinek a kapacitások bővítését és a technológiai váltást.

Kép letöltéseFotó: NGM

A nemzetgazdasági miniszter felidézte: az építőipar az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata a magyar gazdaságnak, teljesítménye 27 százalékkal bővült az első háromnegyed évben és jelentősen emelkedett a szektorban dolgozók létszáma is.

Közölte: a kormány törekszik arra, hogy tovább ösztönözze az ágazat fejlődését, szeretnék elérni, hogy a mostani 3,4 százalék helyett 5-6 százalékos arányt képviseljen a nemzetgazdaság bruttó hazai össztermékéből.

Varga Mihály elmondta: a kormány folytatja az otthonteremtési program támogatását, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket, jelentősen nőtt az új építésű lakások, valamint a lakásépítési engedélyek száma. A családi otthonteremtési kedvezményekkel továbbra is segíti a kormány a lakásépítéseket.

Kép letöltéseFotó: NGM

A nemzetgazdasági miniszter kitért arra is, hogy folytatódik a panelprogram. Elmondta, 800 ezer panellakás van Magyarországon, ezek megújítása a gazdaságnak is érdeke, mert további megrendeléseket kaphat az építőipar, az építőanyagipar, és újabb munkalehetőségek jönnek létre.

A miniszter tájékoztatása szerint módosítások várhatók a szakképzésben és a felnőttképzésben, még pontosabban a gazdaság igényeihez igazítanák a képzéseket. A jövőben csak olyan programokat finanszíroznának, illetve támogatnának, amelyekre valós igénye van a gazdaságnak - fogalmazott.

Új lakások vásárlása esetén az 5 százalékos általános forgalmi adó (áfa) 2019. december 31-ig vehető igénybe, tehát a kedvezmény még több mint két évig él. A határidő felülvizsgálata jelenleg nem szerepel a kormány napirendjei között, de ha a folyamatos egyeztetések során az ágazat szereplői erre szakmai javaslatot tesznek, azt a kormány vizsgálni fogja - hangsúlyozta Varga Mihály.

Kép letöltéseFotó: NGM

Varga Mihály hangsúlyozta, a most aláírt megállapodással új korszakot indítanak el, az ágazat számíthat a kormány együttműködésére.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke elmondta: az ágazati konzultáción a húsz legnagyobb forgalmú építőipari cég vett részt, amelyek felelősséget viselnek a kis- és közepes vállalkozásokért is.

Kiemelte, jelentős lett az eltérés a kereslet és az építőipar kapacitása között. Úgy vélte, saját erőből nehezen megy olyan gyorsan a felzárkózás, ahogy azt a megrendelők igénylik, ezért néhány területen segítséget kértek a kormányzattól.

Felhívta a figyelmet arra: fontos lenne, hogy a kormányzat, mint a legnagyobb megrendelő próbálja minél inkább ellátni kiegyenlítő szerepét, mert az ágazatnak nagyon nehéz követni a kereslet ilyen arányú hullámzását. Úgy fogalmazott, folyamatos megrendelések esetén az építőipar bátrabban kezd a szükséges fejlesztésekbe.

Kép letöltéseFotó: NGM

Az ÉVOSZ elnöke jelezte, kihívást jelent az ágazatnak az is, hogy egyszerre kellene a munkavállalókat hatékonyan foglalkoztatni, ugyanakkor képezni is.

(MTI, NGM)