Hazánk számára továbbra is fontos az euróövezet kiegyensúlyozott és stabil működése – hangsúlyozta Varga Mihály az Eurogroup kibővített ülését követően Bécsben. A pénzügyminiszter kijelentette: Magyarország kezdettől fogva támogatta a bankunió kialakításának befejezését, beleértve a kapcsolódó védőhálókat is.

Az erurózóna pénzügyminisztereinek kibővített tanácskozásán a résztvevők megvitatták az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretei között létrehozandó közös védőháló korai bevezetésének lehetőségét és a döntéshozatali mechanizmusát – tájékoztatott Varga Mihály. A pénzügyminiszter a magyar álláspontot ismertetve kifejtette: hazánk övezeten kívüli tagállamként is érdekelt az eurózóna pénzügyi stabilitásában, amelynek tartós megerősítését célozná a védőháló bevezetése. Mint mondta: ez az eddigi kormányközi megállapodás módosításával járna, és támogatjuk az ezzel kapcsolatos technikai megbeszéléseket. Varga Mihály arra is utalt, hogy a védőháló döntéshozatali rendjének kialakítása során elengedhetetlen az eurót használó és a bankunióban résztvevő, de euróövezeten kívüli tagállamok közötti egyenlő bánásmód biztosítása.

A tanácskozáson beszámoltak az Eurogroup mai ülésén tárgyalt témákról is, amelyek között kiemelt helyen szerepelt a munkaerő- és termékpiaci hatékony elosztásának kérdése, melynek fontos szerepe lehet az unió versenyképességének javításában.

(Pénzügyminisztérium)