Az infokommunikációs szektor a fejlett gazdaságok egyik meghatározó ágazatává vált, ezért azok a vállalatok, amelyek nem tudnak élni az infokommunikációs technológia (IKT) lehetőségeivel, kizárják magukat a versenyből - hangsúlyozta Varga Mihály egy szakmai konferencián csütörtökön, az Országházban.

A nemzetgazdasági miniszter az ötödik Információs Társadalom Parlamentje "Digitális Transzformáció" című konferenciát megnyitó beszédében bejelentette: a kormány ebben az évben 2 milliárd forintos programot hirdet a kis- és középvállalkozások e-gazdasági lemaradásának csökkentésére, amelynek fontos eleme lesz a motivációs szemléletformálás és a kompetenciafejlesztés támogatása.

A tervek szerint a kétéves konstrukcióval közvetetten 3000 kedvezményezettet sikerül elérni, amelynek eredményeként több magyar kkv tud majd lépést tartani a kor technikai elvárásaival, nő a versenyképessége és piacon maradási esélye, erősödik munkahely-teremtési képessége - ismertette a miniszter.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy Magyarország helyzete kedvező az infokommunikációs célok megvalósítására, rendelkezik a szükséges tudományos háttérrel, megvan az újító szellem, a világsikerhez azonban arra van szükség, hogy a vállalkozások, a tudományos műhelyek, az iskolák és a kormány is elvégezze a ráháruló feladatokat.

Kiemelte, hogy 2014-es statisztikák szerint jelenleg a 15 éven felüli magyar lakosság 40 százaléka nem használ számítógépet, a digitális képességekkel nem rendelkezők 84 százaléka a 45 évesnél idősebb, 52 százaléka legfeljebb általános iskolai végzettségű.

Beszámolt arról is, hogy az évek óta meglevő szakemberhiány felszámolása érdekében a kormány 2 milliárd forintos támogatás keretében az oktatási intézmények és az IKT vállalatok együttműködését ösztönző és támogató projektet indít. A munkát segíteni fogja a szeptemberben induló duális képzés is - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

A miniszter hangsúlyozta, hogy az újonnan létrejövő munkahelyeken elvárt az IKT-eszközök készség szintű használata, ezért 9 milliárd forint keretösszegű pályázat keretében a kormány a hátrányos helyzetű felnőttek digitális képességeinek fejlesztését célzó kiemelt programot hirdet, amellyel 100 ezerrel nőhet a digitális írástudó állampolgárok száma.

A nemzetgazdasági miniszter felidézte, hogy a Digitális Nemzet Fejlesztési Program keretében (DNFP) a kormány vállalta, hogy 2018-ig valamennyi háztartásban elérhető lesz a másodpercenkénti 30 megabit sávszélességű internet. Emellett a program keretein belül megvalósítandó projekt a lakosság IKT-eszközökkel való ellátása, az ehhez kapcsolódó felnőttképzés lebonyolítása, intelligens városi szolgáltatások és elektronikus közigazgatási szolgáltatások bevezetése - mondta Varga Mihály.

(MTI)