A kormány az ország versenyképességét kívánja növelni a járulékok csökkentésével és a tervezett béremelésekkel - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán péntek este.

Kifejtette: a tervezett járulékcsökkentéssel hat év után a vállalkozók járulékterhe Csehország vagy Szlovákia szintjére mérséklődne. A miniszter szerint Magyarország már nem az alacsony bérszínvonal miatt vonzó a külföldi befektetők számára, mint mondta, "vannak nálunk olcsóbb országok is".

Varga Mihály megjegyezte: minden különösebb kormányzati intézkedés nélkül az idén 6-7 százalékkal nőttek a reálbérek. A következő két évben a béremeléseket a kormányzat a munkáltatói járulékok csökkenésével párhuzamosan szeretné elérni.

Úgy vélte: a keddi tárgyalások előtt megfontolandó a Liga Szakszervezetek javaslata, hogy 2017-ben 5 százalék ponttal csökkentsék a munkáltatói járulékot, majd 2018-ban újabb egy százalékpontos mérséklés valósuljon meg. Ez egyfajta kompromisszum lehet a kormány és a munkáltatók álláspontja között, miután a munkaadók nem fogadták el a kormányzat javaslatcsomagját.

A társasági adó 9 százalékra csökkentése a miniszter szerint jó üzenet, erősödik az ország tőkevonzó képessége, mert az Európai Unióban Magyarország a társasági adó 9 százalékos, alacsony szintjével az élvonalba kerül. A miniszterelnöki bejelentés után már érkezett megkeresés Kanadából, hogy valóban erre a szintre csökken-e a társasági adó Magyarországon - tette hozzá.

Elismerte, hogy a lépés leginkább az 1500 nagy cégnek kedvez, amely 500 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkezik. ugyanakkor felhívta a figyekmet arra, hogy a nagyvállalatok jelentős számú munkaerőt foglalkoztatnak, nagymértékben exportra termelnek, és jelentős a GDP-hez való hozzájárulásuk is. Azt is hangsúlyozta: a kis és középvállalkozások számára az igazi könnyítéseket, a KATA illetve a KIVA adónemekben jövő évtől tervezett könnyítések jelentik. Ugyancsak ezt a kört segíti, hogy az EU-s források mintegy 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja a kormány, amiből főleg a kis- és középvállalkozások jutnak forráshoz.

Varga Mihály végezetül kiemelte: ezekkel az adóintézkedésekkel az ország a mostani GDP növekedési ütemről átkerülhet a 3-5 százalékos növekedési sávba.

(MTI)