A kormány továbbra is kiemelt feladatának tekinti, hogy a jövő termelésében meghatározó szerepet játszó ipari megoldásokat és fejlett technológiákat alkalmazó kis- és középvállalkozásokat támogassa – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Genevation Aircraft Kft. jakabszállási gyártóüzemében tett látogatása alkalmával.

Kép letöltéseFotó: PM

A miniszter arról is szólt, hogy az Országgyűlésnek múlt héten benyújtott jövő évre szóló költségvetési törvényjavaslatban négyezer milliárd forintot különítek el fejlesztések finanszírozására, köztük az Irinyi Terv és az Ipar 4.0 projektjeire.

A kormány támogatja a kkv-k növekedési esélyeit egyebek közt a finanszírozási forrásokhoz jutás könnyítésével, a vállalati környezet fejlesztésével, adócsökkentésekkel, az uniós források gazdaságfejlesztést szolgáló felhasználásával, a beszállítói integrátori programmal, a szakképzés fejlesztésével és a tavaly novemberben kötött bérmegállapodással – emlékeztetett Varga Mihály. Hozzátette: a 2016-ban útjára indított Irinyi Terv célja a jövőben is az, hogy biztosítsa a magyar gazdaság hosszú távú és tartós növekedését.

Kép letöltéseFotó: PM

A feldolgozóipar megfelelő ütemű bővülését új technológiák alkalmazásával, az energia- és anyaghatékonyságát növelésével, a területi egyenlőtlenségek megszüntetésével és a hazai erőforrások minél nagyobb mértékű hasznosításával lehet elérni.

Az Irinyi Terv részeként a kormány mintegy 250 millió forint támogatást adott a Genevation Aircraft Kft. részére új repülőgép prototípusainak kifejlesztésére és sorozatgyártására. Jakabszálláson, a Bács-Kiskun megyei üzemben fejlesztették ki a GENPRO műrepülőgépet, amely világ első acél-karbon rácsszerkezetű anyagból készült egyszemélyes repülője.

Kép letöltéseFotó: PM

A fejlesztés következő részeként a vállalkozás mintegy tízmilliárd forint értékben új kompozit gyártócsarnokot épít, amely beruházás jelentősen hozzájárul a magyar ipar fejlődéséhez, a speciális szaktudás hazánkban tartásához, valamint az ipari export növeléséhez.

(Pénzügyminisztérium)