A magyar gazdaság rendelkezik annyi tartalékkal és erőforrással, amellyel ismét lendületbe hozható az ország – jelentette ki Varga Mihály az 58. Közgazdász Vándorgyűlés pénteki plenáris ülésének nyitó előadásában.

A pénzügyminiszter kiemelte: folytatni kell a beruházások támogatását, a versenyképesség javítását és a forrásokkal való hatékony gazdálkodást.
Varga Mihály az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikáját elemezve rámutatott: a korábbi elvek és intézkedések alapozták meg azt, hogy lényegesen jobb helyzetben érte hazánkat a válság, mint 2008-ban.

Kép letöltéseFotó:PM

A túlköltekezés és a tartalékok felélésének elkerülése, a beruházások támogatása, a kkv-szektor versenyképességének növelése, valamint a politikai stabilitás megőrzése mind olyan elem, amely erős fundamentumokat ad a hazai gazdaságnak – hangsúlyozta a tárcavezető. Hozzátette: a pandémia okozta visszaesést mérsékelheti az is, hogy a magyar gazdaság szereplői jelentős tartalékkal rendelkeznek.

Kép letöltéseFotó:PM

A 12 évvel ezelőtti válsághoz viszonyítva a lakosság és a vállalatok eladósodottsága alacsony szintű, a magyar bankrendszer sokk-ellenállóképessége jó, az államháztartás tartalékai megfelelőek, az államadósság deviza- és külföldiek kezében lévő aránya jelentősen csökkent, a foglalkoztatás aránya átlépte a 70 százalékot. A koronavírus-válságból történő kilábalást segíti az Európai Unióban is példaértékű – a bruttó hazai termék 20 százalékát elérő – gazdaságvédelmi akcióterv is – hívta fel a figyelmet Varga Mihály.

Mint fogalmazott: a cél az, hogy a magyar gazdaság mielőbb visszatérjen a válság előtti pályára. A gazdaság vártnál lassabb második negyedévi teljesítménye, az eddigi államháztartási adatok és a tervezett, újabb gazdaságvédelmi lépések alapján a költségvetési hiány – hasonlóan az európai országok átlagához – a bruttó hazai termék 7-9 százaléka lehet, míg a visszaesés mértéke 5-6 százalék körül várható.

A kormány most készülő gazdasági intézkedései nem csak azt célozzák, hogy kellő tartalékunk legyen és működjön az ország, hanem azt is, hogy a válság utáni időszak nyertese legyen Magyarország – emelte ki Varga Mihály. Az újabb lépések hazánk tőkevonzó-képességét erősítik, a beruházásokat ösztönzik, illetve az uniós források hatékony felhasználását alapozzák meg.

(Pénzügyminisztérium)