Beruházások gyorsításáról és támogatásáról tárgyalt a Gazdaságvédelmi operatív törzs keddi ülésén - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött videóban.

Az állami beruházásokat gyorsítják azzal, hogy újabb eszközökkel egyszerűsítik és teszik hatékonyabbá a közbeszerzési ellenőrzéseket; tovább fejlesztik az elektronikus közbeszerzési rendszert, amely egyben a piaci versenyt is erősíteni fogja - sorolta.

A kutatás-fejlesztéshez, innovációhoz kapcsolódó állami projekteket, beruházásokat is mentesítik a bonyolult adminisztrációs szabályok alól, így ezek a fejlesztések szintén gyorsabban, olcsóbban tudnak majd megvalósulni - tette hozzá.

A vállalkozások beruházását segítő lépés 164 kisvállalkozás számára jelent jó hírt, a költségvetésből újabb forrásokat rendeltek ugyanis a beruházások támogatására - mondta a pénzügyminiszter.

Ismertette, hogy a kis- és középvállalkozások eszközberuházásait támogató pályázat keretét az eredeti 4,5 milliárd forintról 7,1 milliárd forintra emelték, ebből a cégek gépeket, informatikai berendezéseket vásárolhatnak, és technológiai fejlesztéseket valósíthatnak majd meg. A támogatásokkal  14 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg a következő időszakban.

A cél, hogy a beruházásokat egyszerre ösztönözzék a vállalkozások és az állam oldaláról is. A költségvetési politika partner ebben. A feladat most az, hogy a költségvetésből minden egyes fejlesztésre szánt forint úgy hasznosuljon, hogy abból a magyar gazdaság profitál - mondta Varga Mihály.

A nyertesek listája a csatolt dokumentumban olvasható.

(MTI)