A magyarságnak itthon és külhonban is minden területen együtt kell dolgoznia azért, hogy a jövőben is az erősödő nemzetek sorába tartozzon – fogalmazott Varga Mihály az V. Székelyfesztivál megnyitóján a budai Millenárison.

A pénzügyminiszter hozzátette: az elmúlt évek kormányzati döntéseinek köszönhetően mára ismét élővé vált az összeköttetés a határon túli és az anyaországi magyarság között.

Kép letöltéseFotó: PM

Varga Mihály megerősítette: a külhoni és anyaországi magyarság között egyre több területen alakulnak ki és erősödnek meg a gazdasági kapcsolatok, egyre jobb az együttműködés az oktatás és a kultúra területén, és mindez magával hozza, hogy egyre többen utaznak üzleti és turisztikai célból az anyaországba, illetve innen a Kárpát-medence különböző területeire.

Kép letöltéseFotó: PM

A kapcsolatépítésben kiemelt szerepe van a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulását támogató programoknak és az egységes Kárpát-medencei gazdasági tér kialakításának – hívta fel a figyelmet a tárcavezető megemlítve, hogy a szakmai segítségnyújtás mellett jelentős anyagi forrásokat is biztosít a kormány a határon túli magyar vállalkozások számára. Az elmúlt három évben a kormány 460 vállalkozásfejlesztési projekt megvalósításához járult hozzá több mint kétmilliárd forinttal. Erdélyben több mint 200 fejlesztést egymilliárd forintot meghaladó összeggel segítettük – tájékoztatott Varga Mihály.

Kép letöltéseFotó: PM

A Székelyfesztivált 2015-ben hagyományteremtő szándékkal rendezték meg – emlékeztetett a miniszter kiemelve, hogy azóta minden alkalommal több tízezren látogattak ki a kulturális- és gasztromajálisra. Mint mondta: a kisvárosnyi sokaság érdeklődése is igazolja a rendezvény létjogosultságát.

Az V. Székelyfesztivál – amely Budapest egyik legrangosabb eseményévé vált az elmúlt években – május 10-12. között várja az érdeklődőket. Az rendezvénysorozat kiemelt vendége Böjte Csaba ferences szerzetes lesz, és az egykori Udvarhelyszék, Székelyföld történelmi központjának települései lesznek a díszvendégek. Négy helyszínen hatvan műsorszám és több mint 500 fellépő mellett csaknem 100 kézműves termelő portékái, valamint turisztikai kiállítás és két művészeti tárlat is várja a látogatókat.

(Pénzügyminisztérium)