Szent István neve ma is egyet jelent a magyarsággal és ugyanakkor a magyarok Európához tartozásával – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Karcagon, a város önkormányzatának augusztus 20. alkalmából tartott ünnepi képviselő-testületi ülésén.

Szent István napja, államalapításunk ünnepe jelképe mindannak, ami összeköti, egyben tartja, és más népekkel összekapcsolja nemzetünket – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: augusztus 20-án az elkötelezett alkotóerőre emlékszünk, amelynek a keresztény, az európai társadalmak szövetébe tartozó Magyarország létrejöttét köszönhetjük.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

István király életművét méltatva a miniszter leszögezte, hogy a Szent István-i hitvallást nem pusztán hagyománytiszteletből kell követni, hanem azért mert választásaival, következetes államépítésével és szellemiségével ma is kifejezi azt a gondolatot: utunkat magunknak kell kijelölnünk, döntéseinket magunknak kell meghoznunk.

Mint múltunk során oly sokszor, most is választás előtt állunk: döntenünk kell arról, hogy kikkel akarunk együtt élni, veszélynek tesszük-e ki polgárainkat, kultúránkat, törvényeinket – hívta fel a figyelmet Varga Mihály kiemelve: ma is határozottan kell felmutatnunk szándékainkat. A tárcavezető szerint az október 2-i népszavazás mérföldkő lesz, hiszen ismét elmondhatjuk, hogy sorskérdéseinkről csak nekünk van jogunk dönteni.

Kép letöltéseFotó: Dede Géza/NGM

Varga Mihály a kormány eddigi munkájára utalva elmondta: csak erős nemzet adhat biztonságot polgárainak, így a magyarság érdekeire, az ország függetlenségre és az önálló felelősségvállalásra alapozó választások és döntések is ezt a célt szolgálták. Kívülről, mások által megoldhatatlannak tartott gondokon sikerült úrrá lennünk, ilyen például az adósságválság leküzdése, a költségvetés egyensúlyának megteremtése, illetve az ország külső sérülékenységének csökkentése – fogalmazott.

(NGM)