A kormány megkezdte a jövő évi költségvetési törvényjavaslat tárgyalását; támogatta az adócsökkentési javaslatokat, és rögzítette, hogy egyetlen ágazat vagy tárca sem kaphat jövőre kevesebb támogatást, mint az idén - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán sajtótájékoztatón a Parlamentben.

Varga Mihály úgy fogalmazott, "akár oktatás, akár egészségügy, akár közbiztonság vagy honvédelem, mindegyik területnek biztosítani kell azt a támogatást, amelyet idén megkapott".

A miniszter megjegyezte, hogy a kormány több ülésen tárgyalja a költségvetési javaslatot annak érdekében, hogy az május 13-ig az Országgyűlés elé kerülhessen.

Az előző nap ismertetett és a kormány által támogatott javaslatok között sorolta fel Varga Mihály a személyi jövedelemadó csökkentését 15 százalékra, a sertés tőkehús áfájának 5 százalékra történő mérséklését, a kétgyermekesek családi adókedvezményének növelését és közigazgatási díjak  csökkentését, egyesek eltörlését.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Varga Mihály kiemelte, hogy a kormány a jövőre tervezett adóintézkedésekkel továbbra is azt az elvet követi, hogy a munkát, jövedelmet terhelő adókat csökkenti, a családokat, a gyermeknevelést adókedvezményekkel támogatja, a rászorulókat pedig egyes élelmiszerek áfájának csökkentésével segíti.

A kétgyermekesek adókedvezményéről elmondta, hogy a jelenlegi 10 ezer forintról évente növekedve 2019-re éri el a 20 ezer forintot; első lépésként jövőre 12 500 forintot lehet majd adókedvezményként igénybe venni gyermekenként.

Varga Mihály kifejtette, hogy az az szja-csökkentéssel 120 milliárd forintot hagynak az embereknél, a tőkehúsoknál az áfa-csökkentés körülbelül 25 milliárd forintot, a két gyermeket nevelő családok adókedvezményének növelése 15 milliárd forintot jelent 2016-ban, az illetékek, díjak csökkentése pedig 10 milliárd forintos nagyságrendű lesz.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Az áfacsökkentés miatti bevételkiesésnél azonban számolnak azzal is, hogy ez segíti majd a gazdaság fehéredését, erre jó példa az élősertésre, a hasított félsertésre vonatkozó korábbi adócsökkentés - fűzte hozzá a miniszter. A közigazgatási díjakkal kapcsolatban egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy konkrét döntés még nincs, de például a jelenleg 3000 forintos tűzgyújtási díj is csökkenhet, vagy meg is szűnhet. Ennek részleteiről, és arról, mely díjak csökkenek, vagy tűnnek el, később hoz döntést a kormány.

Kiemelte, hogy az adócsökkentési intézkedések fedezetét a gazdasági növekedés teremti meg, hiszen a kormány 2,5 százalékos bővüléssel számol 1,8 százalékos infláció és 2 százalék körüli államháztartási hiány mellett.

A sajtótájékoztatón készített vágatlan felvétel full HD minőségben tölthető le a Sajtószobából.

(MTI)