Hazánk jó példa arra, hogy akkor születik több gyermek, ha a nők többen dolgoznak, s ennek következtében nagyobb biztonságban érzik magukat a családok – hívta fel a figyelmet Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztos.

A legfrissebb KSH adatok szerint az idén több mint 1600-zal több gyermek született az első nyolc hónapban, mint az előző év azonos időszakában. Ezért nagy az esélye annak, hogy az utóbbi 5 év legmagasabb születésszámát érjük el az idén. Már akkor el is elérnénk ezt a csúcsot, ha a következő hónapokban csak annyi gyermek születne, mint tavaly. Komoly esély van arra is, hogy a teljes termékenységi arány meghaladja az 1,4 –et az idén (egy anyának átlag 1,4 gyereke születik). A Bokros-csomag következtében esett 1,4 alá ez a szám, s maradt is ezen a szinten 18 éve – közölte Szalai Piroska.

A növekvő születési adatok mellett gyorsan javulnak a nők foglalkoztatási adatai is. 2014 második negyedévében az unió tagállamai közül mindhárom foglalkoztatási mutató nálunk javult a legnagyobb mértékben a nőknél: a 15-64 éves korú nők foglalkoztatási rátája 3,3%-kal, míg a minket követő Cipruson jóval kisebb mértékben, 2,1%-kal.

A munkanélküliségi rátánk 2,4%-kal csökkent, utánunk Portugáliában 2,3%-kal, majd a harmadik helyen 1,7%-kal követnek bennünket. Az inaktivitási arányunk is alacsonyabb 2,1%-kal, Horvátország van mögöttünk 1,9%-kal – emlékeztetett a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztos.

Szalai Piroska véleménye szerint ezek a pozitív folyamatok a GYED extra bevezetésének köszönhetők. Emlékeztetett: az intézkedés koncepcióját 2013 elején jelentette be Révész Máriusz, akkori népesedéspolitikáért felelős miniszterelnöki megbízott. A lassan két éve köztudatban lévő GYED extra keretében 2014 január 1-étől vállalhatnak munkát a kisgyermekes anyák a juttatások megtartása mellett, amitől a családok biztonságérzete kimutathatóan javult.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)