A Babakötvény továbbra is az egyik legmagasabb hozamú megtakarítási forma, az éves kamatszintje 5,8 százalékról 6,4 százalékra emelkedik februártól - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.

A pénzügyminiszter kiemelte: a kötvény népszerűségét jelzi, hogy az állománya januárban átlépte a 82 milliárd forintot, ami egy év alatt több mint 40 százalékos növekedést jelent.

Varga Mihály elmondta: a Babakötvény biztonságos, egyszerű és tartósan az egyik legmagasabb hozamú befektetési lehetőség azoknak, akik szeretnék megkönnyíteni a gyermekeik felnőtt életének megkezdését.

Az adatok azt mutatják, egyre több szülő és hozzátartozó gondolja úgy, hogy érdemes Babakötvényt vásárolnia, tavaly közel 35 ezer kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak, így már több mint 200 ezer gyermek életkezdéséről gondoskodtak a családok - ismertette a tárcavezető. Csak decemberben több mint 5 milliárd forint növekedést könyvelhetett el az Államadósság Kezelő Központ, tehát népszerű karácsonyi ajándéknak bizonyult a kötvény - tette hozzá.

Példaként említette: ha egy szülő a 42 500 forintos állami életkezdési támogatás mellé havi 5 ezer forintot fektet be a Babakötvénybe, akár több mint 2 millió forintot  gyűjthet össze gyermeke 18 éves korára, hiszen az állam a befizetések 10 százaléka, maximum 6 ezer forint erejéig külön támogatást is nyújt.

A kötvény kiemelkedően magas hozama annak köszönhető, hogy kamata minden évben az előző évi infláció plusz 3 százalék, így a reálhozam lényegesen magasabb, mint a legtöbb hasonló, a gyermek életkezdését támogató pénzpiaci megtakarítás.

Varga Mihály megerősítette: a kormány legfontosabb célkitűzése a gyermekeket nevelő családok támogatása, amelynek a családvédelmi akcióterven, az otthonteremtési támogatáson és a családi adókedvezményen túl a Babakötvény is fontos része.

A Babakötvény a gyermek 18. életévének betöltése napjáig bármikor megvásárolható, és a befizetett összegnek megfelelő mennyiségű Babakötvényt a Magyar Államkincstár azonnal jóváírja az értékpapírszámlán. A számla felett kizárólag a gyermek rendelkezhet, a nagykorúvá válását követően a megtakarítást bármire felhasználhatja. A felvehető összeg adó-, járulék- és illetékmentes.

(MTI)