A magyar álláspont szerint kerülni kell a túlbürokratizált megoldásokat az uniós válságkezelés során, helyette gyors és rugalmas intézkedésekre van szükség − jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek ECOFIN tanácskozásán.

A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország a tagállamok egyedi sajátosságait is elismerő, rugalmas keretrendszert javasol a nemzeti programok kidolgozásánál. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az európai helyreállítási eszköz a kormányfők útmutatásának megfelelően már 2021 elejétől érdemben hozzájárulhasson a gazdaságélénkítő lépések finanszírozásához.

Az uniós program gerincét képező Helyreállítási és Ellenálló Képességi Eszközről (RRF) Varga Mihály ismételten elmondta: a finanszírozott projektek között a zöld és digitális elvárások mellett ott kell lenniük azoknak az infrastrukturális beruházásoknak is, amelyek csökkentik az országok közötti fejlettségbeli különbségeket, előmozdítják a felzárkózást. Az Európai Unió helyreállítási eszközével kapcsolatos tárgyalások során azt képviseltük, hogy a döntéshozatal során a tagállamok kapjanak nagyobb szerepet – szögezte le Varga Mihály, hangsúlyozva, hogy fontos lenne, hogy az Európai Tanácsnak legyen lehetősége a Bizottság negatív véleményével szemben is fellépni a kérdésben.

Az uniós állam- és kormányfők júliusban állapodtak meg a 2021-27-es időszakra vonatkozó 1074 milliárd eurós hétéves költségvetésről, és az ahhoz társuló 750 milliárd eurós gazdasági helyreállítási csomag felhasználásának legfontosabb kérdéseiről. Az utóbbi részét képező RFF keretösszege a jelenlegi állás szerint 672,5 milliárd euró. A források lehívását biztosító nemzeti helyreállítási programok értékelésének követelményeivel, illetve az eljárás menetével kapcsolatos bizottsági javaslatokkal kapcsolatban azonban megoszlanak a tagállami vélemények. Több tagállamhoz hasonlóan a magyar álláspont szerint kerülni kell a fokozatosan megjelenő túlbürokratizált megoldásokat, ezért a nemzeti programok kidolgozásánál elsősorban a gazdasági helyreállítás szempontjait kellene előtérbe helyezni.

Az uniós pénzügyminiszterek videós tanácskozásán a tárcavezetők a helyreállítási eszközön túl véleményt cseréltek az Európai Bizottság digitális pénzügyi javaslatcsomagjáról, illetve a tőkepiaci uniós továbbfejlesztésére vonatkozó terveiről is.

(Pénzügyminisztérium)