A kormány eddig több mint 500 milliárd forinttal támogatta a hazai vállalkozásokat a beruházási programokon keresztül – jelentette ki Varga Mihály a Béres Gyógyszergyár Zrt. új gyártóegységének alapkőletételén.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország érdeke az, hogy állami és vállalkozói oldalról is folytatódjanak a beruházások, ezek egyszerre védik meg a munkahelyeket és teremtik meg a gazdasági növekedés alapját.

A járvány törékeny állapotban érte a világgazdaságot, azonban Magyarország helyzete sok tekintetben kedvezőbb, mint más európai államoké. Hazánk erős gazdasági alapokkal rendelkezik, így a gazdaságvédelmi intézkedések érdemben tudtak enyhíteni az első hullám nehézségein - részletezte a miniszter hozzátéve, hogy Magyarország továbbra is kimagasló beruházási rátával rendelkezik.  Idén a második negyedévben 27,6 százalék volt ez a mutató, amely mind uniós szinten, mind a térségben erősnek számít. Ez azt mutatja, hogy a magyar gazdaság szereplői változatlanul bíznak a jövőben, mernek és képesek beruházni.

A kormány ennek megfelelően nagy hangsúlyt fektet a fejlesztések ösztönzésére, ezért a beruházások gyorsításáról és támogatásáról tárgyalt kedden a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs is, amely újabb forrásokat rendelt a költségvetésből ere a célra – emlékeztetett Varga Mihály.

Ezt segíti egyebek mellett a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program is, amelynek keretében a Béres Gyógyszergyár 6,1 milliárd forintos beruházásához 3 milliárd forintos támogatást nyert el. Varga Mihály kiemelte: továbbra is minél több magyar brandre van szükség a nemzetközi piacon, ezért az erre törekvő cégek a számíthatnak a kormányra. A vállalat beruházása révén amellett, hogy a hungarikumnak számító terméke, a Béres csepp gyártósora megújul, a kapacitásbővítéssel 70 munkahelyet teremt, és egyes munkafolyamatok tekintetében akár 100 százalékos teljesítménynövekedést érhetnek el.

(Pénzügyminisztérium)