Hamarosan elkezdődik a II. kerületi integrált szakrendelő megépítése, amelyhez a kormány a szükséges forrásokat biztosítja – jelentette be Varga Mihály.

A pénzügyminiszter, a II. és III. kerület országgyűlési képviselője kiemelte: az Egészséges Budapest Program keretében összesen mintegy 13 milliárd forint állami forrást ítéltek meg a II. kerületi önkormányzatnak egy új, XXI. századi egészségügyi központ megvalósítására.

Kép letöltéseFotó: Budapest Főváros II. kerületi önkormányzat

A kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményes lezárását követően megkezdődhet az építkezés, és egy új, többemeletes, korszerű szakrendelő épülhet zöldmezős beruházásként a Frankel Leó úton az önkormányzat által biztosított telken – tájékoztatott Varga Mihály. Mint mondta: a II. kerületben jelenleg több telephelyen látják el a betegeket, ezért nagy szükség van egy olyan intézményre, ahol egy helyen végezhetnek el minden vizsgálatot. A magyar kormány által biztosított, önkormányzati önerővel is kiegészülő forrásból megvalósuló beruházás eredményeként sor kerül a külső telephelyek átköltöztetésére, az orvostechnikai eszközök modernizálására, a kúraszerű ellátások fejlesztésére, valamint az informatikai rendszer eszközparkjának korszerűsítésére is.

A II. kerület történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése valósulhat így meg – emelte ki Varga Mihály hozzátéve, hogy az Egészséges Budapest Program keretében nemcsak a szakrendelőt fejlesztik, jut forrás a Szent János Kórház centrumkórházként való megújítására, az Irgalmasrendi Kórház és az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet bővítésére, illetve a program révén készült el a Budapesti Szent Ferenc Kórház átalakítása is.

(Pénzügyminisztérium)