Múlt heti írása után ismét valótlanságot közölt a Népszava a Pénzügyminisztérium műemléki épületének felújításáról. A lap állítása szerint a Szentháromság téri épület rekonstrukciója 1,3 milliárd forinttal drágult, amelynek okaként egy műszaki vezető koronavírusos megbetegedését jelölték meg.

A valóság ezzel szemben az, hogy a műemlék felújításának költsége nem növekedett, az új közbeszerzési kiírásra a munkálatok előrehaladása miatt volt szükség, arra a munkatárs megbetegedése semmilyen hatással nincs. Ismételten javasoljuk a Népszava szerkesztőségének, hogy az olvasók hiteles tájékoztatása érdekében fokozott körültekintéssel végezzék tevékenységüket.

A Népszava ismét valótlanságot közölt a budai Várban található egykori Pénzügyminisztérium felújításával kapcsolatban, a projekt költségei ugyanis nem emelkedtek. A PM-TÉR6 Nonprofit Kft. által kezdeményezett, a mai napon megjelent közbeszerzési módosítás szerint az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épülettömbjének (Budapest, Szentháromság tér 6.) rehabilitációjára megkötött, az I. ütemre vonatkozó keret-megállapodásán belül az egyik megrendelés a korábban tervezett 2,818 milliárd forintos összegről 4,138 milliárd forintra módosult.

Azonban az eljárás a keret-megállapodás tervezett keretösszegén belül valósul meg, így a projekt egészét tekintve nem jelent többletköltséget. A módosítást a munka előrehaladása indokolja, ugyanis a korábban megrendelt műszaki feladatok további épületrészekre is kiterjednek, tehát nagyobb volumenű munkálatokat jelentenek.

(Pénzügyminisztérium)