Több mint 5,1 milliárd forinttal támogatja a kormány a III. kerületi Szent Margit Rendelőintézet telephelyeinek felújítását az Egészséges Budapest Program keretében.

A fejlesztés részleteit ismertető sajtótájékoztatón Varga Mihály pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő, dr. Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár és Bús Balázs, a kerület polgármestere a helyi kezdeményezések és a kormányzati szándékok összehangolásának jelentőségét hangsúlyozta.

Kép letöltéseFotó: PM

Varga Mihály az Országgyűlés elé terjesztett költségvetési törvényjavaslatról szólva elmondta: a dokumentumból jól kiolvasható, hogy mely kérdésekre fordít megkülönböztetett figyelmet a kormány, hiszen azok a területek részesülnek kiemelt támogatásban, amelyek hatással vannak a magyar emberek előrejutására és életminőségének javulására. Mint fogalmazott: ezek között fontos helyen szerepel az egészségügy, amelyre – a kormány javaslata szerint – 191 milliárd forinttal több forrás jut 2019-ben, mint az idén. Az államháztartás egészét tekintve 647 milliárd forinttal fordítunk többet erre az ágazatra, mint 2010-ben – emlékeztetett a miniszter.

Kép letöltéseFotó: PM

Budapesten és Pest megyében folytatódik a nagyléptékű beruházás- és fejlesztéssorozat, az Egészséges Budapest Program (EBP) – emelte ki Nagy Anikó. Hozzátette: a kórházfejlesztések mellett hangsúlyos eleme a programnak az egészségügyi eszközpark megújítása, illetve a járóbeteg-ellátás megerősítése is. Az idei költségvetésben 30 milliárd, a 2019-esben pedig előreláthatólag 42 milliárd forint jut ezekre a célokra – tájékoztatott az államtitkár, aki a kormány határozatát ismertetve elmondta, az EBP keretében a III. kerületi szakrendelő-intézet felújítására mintegy 5,1 milliárd forintos támogatást nyert el a fenntartó önkormányzat.

Kép letöltéseFotó: PM

Az állami forrásnak köszönhetően a Szent Margit Rendelőintézet Vörösvári úti és a Csobánka téri telephelyének épületgépészeti és műszaki korszerűsítése, valamint az orvostechnológiai és informatikai eszközpark cseréje is megvalósulhat – hangsúlyozta Bús Balázs kiemelve, hogy Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 480 millió forinttal járul hozzá a fejlesztéshez.

(Pénzügyminisztérium)