Gazdasági érdekünk, hogy Magyarország sikeresen vegyen részt a járműgyártás előtt álló fejlődésben – fogalmazott Varga Mihály az Európai Mobilitási Hét keretében szervezett Emobility Forum 2016 konferencián.

A nemzetgazdasági miniszter bejelentette: az eddig bevezetett ösztönzők mellett a tisztán elektromos hajtású személy-  és kishaszon gépjárművek beszerzéséhez kétmilliárd forint biztosításával járul hozzá a kormány.

Kép letöltéseFotó: NGM

Az elektromos járművek, a környezetbarát technológiák térnyerésével egyszerre leszünk részesei a klímaváltozás és a globális felmelegedés elleni küzdelemnek és teszünk gazdaságunk fejlődéséért, a munkahelyek számának emeléséért – emelte ki Varga Mihály a Magyar Elektromobilitás Szövetség és a Jedlik Ányos Klaszter budapesti rendezvényén.

A kormány átfogó elektromobilitási koncepciója, a Jedlik Ányos Terv tartalmazza mindazokat a lépéseket, ösztönző eszközöket és szabályozási feladatokat, amelyek az elektromos közlekedés elterjedéséhez szükségesek – emlékeztetett a tárcavezető. Mint mondta: a kormány 2020-ig 3 ezer nyilvános töltőállomás létesítését irányozta elő annak érdekében, hogy Magyarország minden régiója elérhető legyen elektromos járművekkel is.

Kép letöltéseFotó: NGM

Az e-autók elterjedése érdekében a szabályozási rendszert is módosította a kormány: bevezették a zöld rendszámot, egyszerűsítették a töltőberendezések létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályokat, illetve számos adókedvezményt biztosítanak. – tájékoztatott a miniszter.  Hozzátette: a cél az, hogy 2020-ra a környezetbarát járművek a száma elérje 30 ezret. Az iparági vélemények szerint 2020-ra csökken olyan szintre az akkumulátorok és ezen keresztül az elektromos autók ára, hogy azok támogatás nélkül is versenyképessé váljanak a hagyományos autókkal. A kormány ezért is döntött úgy, hogy az idei költségvetésben 2 milliárd forintot, a tervek szerint jövőre pedig 3 milliárrd forintot biztosít a tisztán elektromos hajtású személy-  és kishaszon gépjárművek beszerzésének támogatására -- jelentette be Varga Mihály. Kiemelte: az idei támogatási összegből több mint 1300 elektromos jármű megvételéhez járulhat hozzá a kormány.

Kép letöltéseFotó: NGM

A forrást a természetes személyek, gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, köztestületek, és költségvetési szervezetek egyaránt igényelhetik. A támogatás a bruttó vételár 21 százalékát fedezi, de maximum másfél millió forintos lehet. További feltétel, hogy csak új, 15 millió forintot meg nem haladó vételárú gépjárművekre terjed ki. A pályázati kiírás ezen a héten válik elérhetővé az érdeklődők számára a kormany.hu, valamint az e-mobi.hu oldalon.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)