A Budapest Bank pontos vételáráról még "utóegyeztetések vannak"; maximum 700 millió dollár lesz a bank ára - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.

A Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányhatározat szerint az állam 700 millió dollár erejéig készfizető kezességet vállal a Budapest Bank megvásárlására. A Budapest Bank adásvételi szerződését szintén pénteken írták alá: a kormány által a vásárlásra kijelölt Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. részvény adásvételi szerződést kötött, amelynek értelmében a Budapest Bank Zrt. 100 százalékát megvásárolja a General Electric Capital Grouptól.

Varga Mihály kiemelte, hogy a Budapest Bank egy jól működő bank, az utóbbi években nyereséges volt, ezért "minden okunk megvan azt feltételezni, hogy egy átszervezés vagy átalakítás után a továbbiakban is nyereséget hoz tulajdonosainak, így a magyar államnak is". Az EBRD-vel (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal) a héten kötött megállapodás alapján a magyar állam három éven belül magánbefektetőknek értékesíti az MKB-t, a Budapest Bankot, és az Erste-részesedését is - hangsúlyozta a tárcavezető.

Beszélt arról is, hogy a letelepedési kötvény beváltotta a hozzáfűzött reményeket, ezért a kormány fenntartja azt. Tavaly 150 milliárd forintnyi eszközértékben vásároltak letelepedési kötvényt külföldiek, és az államkasszába befolyt összeg segített finanszírozni az államadósságot. A kormány várakozásai szerint idén tovább nő a befolyt összeg, az pedig, hogy 250 ezerről 300 ezer euróra emelték a vásárolható kötvények összeghatárát, segítheti, hogy "sokkal inkább az igazi tőketulajdonosok és a letelepedési kötvény használók jelenjenek meg a piacon" - fogalmazott a miniszter.

Március 1-jétől módosulnak az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) szabályai. Erről nyújtott be törvényjavaslatot Varga Mihály az Országgyűlésnek, a részletek azonban nem ismertek, mivel azokat miniszteri rendelet tartalmazza majd. A változásokkal kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter a Hír Tv-ben annyit mondott: azon nagy cégek számára, amelyek úgynevezett nem kockázatos termékeket szállítanak, rendkívül egyszerűvé válik az ekáer használata, mert 3 adatot kell csak megadniuk: a feladót, a címzettet, valamint a kamion rendszámát.

(MTI)