Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton arra kért mindenkit, hogy húsvét ünnepén tudassa idős szeretteivel, nincsenek egyedül és szeretnék, ha minél hamarabb, minél gyorsabban találkozhatnának velük. A Facebook-oldalán közzétett videóban idős emberek előadásában elhangzik Juhász Gyula Húsvétra című verse is.

A miniszter a felvételen úgy fogalmazott, "húsvét ünnepét idén másképp kényszerülünk megélni: csendesen, idősebb szeretteink távollétében". "Fontos, hogy tudassuk velük, ilyenkor is gondolunk rájuk, de igyekezzünk betartani azokat az előírásokat, amelyek őket védik" - hangsúlyozta.

Varga Mihály emlékeztetett, hogy április 11., húsvét nagyszombatja egyben a magyar költészet napja is. A Fidesz országgyűlési képviselője köszönetet mondott választókerülete szépkorú polgárainak, a "budai oldal hűséges lakóinak", II. és III. kerületieknek, hogy - a járvány elleni védekezés szabályait betartva - vállalták Juhász Gyula Húsvétra című verse egy-egy részletének elmondását a felvételen.

A miniszter üzenete végén áldott húsvéti ünnepeket kívánt minden magyarnak.

(MTI)