Szerbia - az uniós országokat leszámítva - az egyik legstabilabb befektetési lehetősége a magyar gazdaság szereplőinek - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szabadkai Pannon RTV Közügyek című hírháttérműsorában hétfőn.

Varga Mihály az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc vajdasági központi ünnepségén vett részt Szabadkán vasárnap, az interjút akkor készítette a televízió.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy a Magyarország és Szerbia közötti diplomáciai kapcsolat az utóbbi 15-20 évben nem volt olyan jó, mint most, és vannak közös fejlesztési elképzelések is. "A magyar vállalkozók részéről nincs talán az a visszafogottság vagy az a fajta tartózkodás, amely az 1990-es éveket jellemezte. Sokkal könnyebb ma arról beszélni nekik, hogy Szerbiában is vannak befektetői lehetőségek" - fogalmazott a tárcavezető.

Szerinte most a legfontosabb a humántőkébe való beruházás, valamint az, hogy a fiatalokat a szakképzés irányába tereljék. "Szeretnénk, ha ezt Kárpát-medencei szintű programmá tudnánk fejleszteni, és a következő hónapokban Erdélyben, a Vajdaságban, de akár Kárpátalján és a Felvidéken is ilyen szakképzési centrumokat tudnánk nyitni" - magyarázta, hozzátéve, hogy a munkaerőbe való befektetés később megteremti annak a lehetőségét is, hogy a beruházók ne küzdjenek munkaerő-problémákkal.

Hozzátette, szabadkai látogatása során Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével arról egyeztetett, hogy megpróbálnak olyan befektetési programokat a Vajdaságba hozni, amelyek a szülőföldjükön tartják a fiatalokat. Varga Mihály kiemelte, hogy a munkahelyteremtésben kell előrelépést elérni, mert ezen keresztül lehet otthon tartani a fiatalokat. "Ezért arra van szükség, hogy a következő hetekben-hónapokban végiggondoljuk azt, hogy hol lehet a leggyorsabban olyan fejlesztéseket elindítani, ahol aztán munkalehetőségek nyílnak meg, és a fiatalok pedig ezeket választva itt tudnak maradni a Vajdaságban".

A közeljövőről szólva úgy fogalmazott: "az a cél, hogy a most induló magyar gazdaságfejlesztési programokba beintegráljuk a vajdasági elképzeléseket".  Szerinte nagyon sok olyan lehetőség van még a Vajdaságban, amire Magyarországon már sokkal kisebb a nyitottság vagy a fogékonyság, példaként pedig az élelmiszeripar és a gyógyturizmus fejlesztését említette. Mint fogalmazott: a Vajdaságban jóval könnyebb lenne kisebb összeggel is komolyabb fejlesztéseket elindítani.

(MTI)