Szakképzési rendszerünket úgy kell fejlesztenünk, hogy az erős, stabil hátországot jelentsen gazdaságunknak – jelentette ki Varga Mihály a Siemens Zrt. Képzési Központjában.

A nemzetgazdasági miniszter Navracsics Tibor uniós biztossal és Dale A. Martinnal, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatójával közösen nyitotta meg A szakképzés európai hete magyarországi programsorozatát.

Meg kell nyernünk a fiatalok lelkesedését, a családok egyetértését és a szakképzésben résztvevő intézmények, valamint a vállalatok támogatását ahhoz, hogy a szaktudásnak és a felkészültségnek ismét legyen becsülete – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: a válság leküzdését követően

a bővülés további útja a termelékenység emelésén, a technológiai fejlesztéseken és a kapacitásbővítésen át vezet.

Mindez azonban elképzelhetetlen a gazdaság igényeinek megfelelő, képzett munkavállalók nélkül – tette hozzá a szakminiszter.

Kép letöltéseSzakképzési rendszerünket úgy kell fejlesztenünk, hogy az erős, stabil hátországot jelentsen gazdaságunknak Fotó: NGM

Varga Mihály emlékeztetett arra is, hogy a szakképzési törvény megalkotása mellett számos lépéssel tette hatékonyabbá a szakoktatás rendszerét a kormány. A Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alá vontuk a szakképző intézményeket, létrejöttek és megkezdték működésüket a szakgimnáziumok és az új szakközépiskolák, bevezettük és támogatjuk a duális képzést, és kialakítottuk a gazdaság által különösen keresett hiány-szakképesítések ösztöndíjrendszerét is -- fogalmazott.

A színvonalas szakképzés mellett megfelelő bérszínvonalra is szükség van azonban ahhoz, hogy a vállalatok megtalálják a jó munkaerőt – szögezte le a tárcavezető. Kiemelte: ezért is fontos lépés, hogy

a kormány hatéves időtartamú megállapodást kötött a munkaadók és munkavállalók szervezeteivel a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről.

A szakképzés európai hetét az Európai Bizottság hirdette meg abból a célból, hogy települési, regionális és nemzeti rendezvények révén vonzóbbá tegye a színvonalas szakismereteket biztosító és minőségi munkahelyek betöltését lehetővé tévő szakoktatást és szakképzést. A december 9-ig tartó esemény részletes programja a http://szakkepzesihet.hu oldalon található.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)