A kormány számos intézkedéssel ösztönzi a hazai halfogyasztás emelését – hangsúlyozta Varga Mihály a Tiszafüredi Halas Napok megnyitóján.

A pénzügyminiszter kifejtette: egy-egy város vagy régió gasztrokulturális rendezvényének nagy szerepe van abban, hogy fontos gazdasági ágazatokra irányítja rá a figyelmet, a mostani tiszafüredi hétvége a halgazdálkodást és a turizmust állítja előtérbe.

Kép letöltéseFotó: PM

Az elmúlt mintegy másfél évtizedben húsz százalékkal nőtt a halfogyasztás mértéke hazánkban – mondta Varga Mihály. Hozzátette: az emelkedés ellenére még mindig jóval kevesebb halból készült étel kerül a magyar családok asztalára, mint más uniós országokban. A kormány célja, hogy a jelenlegi 5,7 kilogrammos éves átlagfogyasztás legalább 20 százalékkal emelkedjen 2023-ig – szögezte le a miniszterelnök-helyettes. Intézkedések sora segíti ezt a törekvést – tette hozzá megemlítve, hogy tavaly hungarikum lett a tiszai halászlé, valamint hogy a kormány támogatja a haltenyésztés bővülését és hobbihorgászat további térnyerését is. A haltermékek iránti fogyasztói bizalom erősítését szolgálja, hogy az elmúlt évben az agrártárca bevezette a „Minőségi Magyar Hal” tanúsító védjegyet. „Saját eszközeivel a Pénzügyminisztérium is hozzájárul a halfogyasztás ösztönzéséhez, javaslatunkat elfogadva csökkentette az Országgyűlés a fogyasztási célú hal áfáját 27-ről 5 százalékra” – fogalmazott Varga Mihály.

Kép letöltéseFotó: PM

A Tisza-tó fővárosa, Tiszafüred negyven éve rendezi meg a Halas Napokat, az idei díszvendég Debrecen – tájékoztatott Ujvári Imre polgármester. Hazánk negyedik kiemelt turisztikai régiója a vendégéjszakák számát tekintve a harmadik helyen áll az országban. A térség turisztikai vonzerejét tovább növelheti, hogy még idén megkezdődik a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút megépítése. A mintegy 3,1 milliárdos beruházás lehetővé teszi, hogy a Tisza-tavat teljes egészében forgalomtól elzárt területen lehessen megkerülni.

(Pénzügyminisztérium)